HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Csendes volt a piac

2018. július 1. (vasárnap) 18:04
 
Vasárnap a szokásosnál is gyengébb, csendesebb volt megyénk legnagyobb piaca, a miskolci Búza téri. A csarnokban több stand volt zárva, mint nyitva, a szabad téren is olyan egyharmad ki se nyitott, de akik ott voltak, azok közül is többen már fél 11 körül elkezdtek összepakolni. Lement a nagy cseresznye és meggy szezon, a dinnye még nem az igazi, a lecsó pedig csak később indul.

Persze lehetett még cseresznyét és meggyet kapni, nem is volt drága, de már erősen túlérett, s a beltartalma ilyenkor már nem az igazi. A barackból elég nagy a felhozatal, de drágább, mint a nagyáruházakban, így nem kapkodnak érte ( a szebb őszibarack 450-550 közt ment, a sárga pedig 500-550, de voltak drágábbak is). A dinnye - több helyen kiírva, hogy magyar - a legolcsóbb 195 ft volt kilója, a kofák többségénél 240-250 volt, miközben már 180-ért is kapható akciósan.

[0_960] buzateri.JPG

Érdekes módon az import banán viszont a piacon volt az olcsóbb, 250-ért is lehetett venni elég szépet. Nyilván a nagybanin valaki nagyobb mennyiséget dobott pacra - olcsón. Az árakat elnézve már nyugodtan lehet lecsózni, de aki be is szeretne főzni a télre, az még jobb, ha kivár, mert lesz ennél még olcsóbb is a paradicsom, a paprika és a hagyma is.

Az őstermelőknél volt piros és fekete ribizli, több fajta erdei gomba és málna is - mindegyik elég magas áron. Nem is kapkodtak értük.

Vissza