2018.július.03 (kedd) Semmelweis napra Szent Erzsébet-díj

Semmelweis napra Szent Erzsébet-díj

A magyar egészségügyben dolgozókat hagyományosan minden évben Semmelweis napkor szokták köszönteni. Így tett a megyei önkormányzat is, amikor a csütörtöki közgyűlésen Török Dezső elnök és Bánné dr. Gál Boglárka alelnök ünnepélyesen átadta a Szent Erzsébet díjat dr. Simkó Csabának és dr. Kiss-Tóth Emőkének.

A közgyűlés kezdetén Török Dezső ismertette a legutóbbi ülés óta történt fontosabb eseményeket, amelyekről a www.baz.hu honlapon olvashatnak részletesen.  A Szent Erzsébet díjak átadását követően módosították az önkormányzat idei költségvetését, döntöttek a megyei önkormányzatok rendkívüli támogatására kiírt pályázat benyújtásáról.  A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács tevékenységéről készült tájékoztatóval kapcsolatban több kérdés is elhangzott a kerékpárúttól a borvidék szlovák részének világörökségbe vonásával kapcsolatban.

A legnagyobb érdeklődés a szakképzés megyei helyzetéről készült tájékoztatót kísérte. Bihall Tamás, a BOKIK elnöke szóbeli kiegészítésében elmondta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplénben az országos átlagnál jobb a helyzet a beiskolázás terén, viszont két problémát is megnevezett. Az egyik, hogy Tiszaújvárosban meg kell oldani a vegyipari szakmunkásképzést, a másik, hogy Szikszón nincs állami képzőhely. A pályaorientáció, a koordináció és a lemorzsolódás csökkentése terén vannak tennivalók. Kérdésre válaszolva jelezte, hogy az általános iskolában vissza kellene állítani a technikai képzést, illetve szükséges a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó segítő szakemberek alkalmazása.

[0_960] szter.JPG

Orbán-Máté Júlia, a Via Carpatia csoportosulás ügyvezetője prezentáció keretében adott tájékoztatást a munkájukról. Részletesen szólt a határmenti együttműködést segítő, általuk kezelt, a közelmúltban megnyitott Kisprojekt Alap működéséről, a pályázati lehetőségekről.

Több tájékoztató hangzott el a megyei önkormányzat pályázataival kapcsolatban, valamint zárt ülés keretében tárgyaltak az idei Rákóczi-lánc adományozásáról és az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásáról.

« Vissza
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat