HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Zakatolt Rózsi szerelemvonata

2018. augusztus 20. (hétfő) 23:20
 
Az idei miskolci augusztus 20.-ai ünnepi műsor sztárvendége Miskolc város díszvendége volt, Demjém Ferenc, vagyis Rózsi. A 71 éves rocker a több ezer rajongó legnagyobb örömére nagykonvertet adott, amelyen elhangzott jó pár régi nagy sláger.

A Szent István tér teljesen megtelt a kezdésre, sőt még a villamos síneken is sokan álltak, a tömeg széle a villamosmegállónál állt, illetve a városháza és a megyeházi között. Nagyon sok 60 fölötti "vén rockert" lehetett látni, egy részük a gyerekeikkel, sőt az unokákkal jött, mondván, hogy Demjén Rózsit nekik is hallaniuk kell. A mozgása ugyan már megkopott, de a hangja -szerencsére - változatlan. Betöltötte az egész teret.

[0_960] DSCF5501.JPG

Sok évtizedes pályafutása alatt annyi slágert énekelt, hogy csak ezekkel megtölthette volna a koncertet, de keverte a kevésbé ismert számokkal, így az átlag hallgatónak egy-két nótával meglepést is okozott. A Demjén show után pedig a tűzijáték zárta a miskolci ünnepet.

Vissza