2018.szeptember.06 (csütörtök) Folytatja duális képzését a MOL Petrolkémia

Folytatja duális képzését a MOL Petrolkémia

A MOL Petrolkémia Zrt. az idei esztendőben is elindítja a vegyésztechnikus, illetve a villanyszerelő duális képzési programját.

A képzésre a MOL Petrolkémia által felújított oktatótermekben, illetve a korszerű művelettan laboratóriumaiban kerül sor. A képzési feltételek fejlesztésére több száz millió forintot fordított a vállalat. 

[5_960] 01_MG_9772.jpg

A kiemelkedő eredménnyel végző első vegyésztechnikusi évfolyam után a MOL Petrolkémia úgy döntött, elindítja a duális képzési programjának második évfolyamát is. Az oktatási programnak köszönhetően 33 tanuló – 30 vegyésztechnikus és 3 villanyszerelő – szerezhet értékes gyakorlati tapasztalatot a MOL Petrolkémia tiszaújvárosi műszeres analitikai laboratóriumában és üzemeiben.

[7_960] 06_MG_9683.jpg

Az új évfolyam megújult környezetben kezdheti meg a tanévet: a vállalat több száz millió forintot fordított a képzési feltételek fejlesztésére. A beruházás keretében 2 darab, 30 fő befogadására alkalmas oktatótermet alakított ki a MOL Petrolkémia, valamint megújultak az irodahelységek és laborterek is. A legmagasabb szintű gyakorlati képzés biztosítása érdekében 13 vegyipari berendezést telepített a vállalat.

[6_960] 07_MG_9745.jpg

[1_960] 04_MG_9717.jpg

A vegyésztechnikus és villanyszerelő duális képzés megszervezésében ismét a régió két kiemelkedő szakképzési intézménye, a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakgimnázium, illetve a Szerencsi Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Szakközépiskola és Szakgimnázium lesz a MOL Petrolkémia partnere. Az elméleti oktatás szeptembertől októberig tart, a gyakorlati képzés pedig novemberben veszi kezdetét.

[4_960] 08_MG_9692.JPG

A MOL-csoport – hosszú távú üzleti stratégiájával összhangban – 2030-ig összesen 4,5 milliárd dollárból fejleszti petrolkémiai üzletágát, emiatt a szakképzett munkaerő utánpótlása kulcsfontosságú a MOL Petrolkémia számára. A duális képzési program kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a vállalat megszólítsa a legtehetségesebb fiatal szakembereket. Az első vegyésztechnikusi évfolyamon végzett diákok közül 4-en döntöttek úgy, hogy a MOL Petrolkémiánál folytatják karrierjüket, miközben levelező képzésen tanulnak tovább.

[3_960] 09_MG_9647.jpg

 „Az első, rendkívül sikeres évfolyam után egy pillanatig sem volt kérdés, hogy folytatjuk a duális képzési programunkat. A képzési feltételeket fejlesztettük, így még hatékonyabban adhatjuk át az évtizedek során felhalmozott tudásunkat a jövő szakembereinek. Sok sikert és eredményes időszakot kívánunk a jövő molosainak” – mondta Zsinkó Tibor, a MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója. 

További képek:  https://www.facebook.com/pg/kulcs.kozeletkulturacsalad/photos/?tab=album&album_id=2341491602746685

(Fotók: Kulcs Magazin)

« Vissza
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat