2018.október.01 (hétfő) Újra nemzetközi kupáról álmodnak

Újra nemzetközi kupáról álmodnak

Az E.ON férfi vízilabda ob I-ben szereplő PannErgy-Miskolci VLC a szerdán kezdődő szezonban arra törekszik, hogy a bajnokságban a legjobb öt közé kerülve újfent kijusson a nemzetközi porondra, és a kupában is jól szerepeljen.

Többek között erről beszélt Bachner András, a klub elnöke hétfői sajtótájékoztatóján. Elmondta, az elmúlt idényt a hatodik helyen zárt csapat 19 fős kerettel készül a "legerősebb bajnokságra", melyben minden csapat erősített: az "erősek még erősebbek lettek" és a középmezőny együttesei is jobbak, mint egy éve.

Kifejtette, Miskolcról hat játékos távozott, heten pedig jöttek a gárdához: egri, debreceni, BVSC-s, valamint montenegrói és szerb játékosok, köztük válogatottak igazoltak a csapathoz, amely főként centerpozícióban erősödött sokat. Az elnök elmondta, mások mellett náluk edz már Lőrincz Bálint, Szőke Szabolcs, Vad Levente és a világbajnok Bedő Krisztián is.

A Miskolc - amely tavaly az Eurokupában szerepelt, ebben az idényben azonban nem lesz érdekelt a nemzetközi porondon - szerdán hazai környezetben, a Kemény Dénes Uszodában fogadja a Kaposvárt.

(MTI)

« Vissza
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat