2018.október.18 (csütörtök) Ovik és bölcsik  újulnak meg

Ovik és bölcsik újulnak meg

Hárommilliárd forintból országszerte 99 településen kezdődhet el az önkormányzati tulajdonú óvodai és bölcsődei konyhák fejlesztése - közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel. A legfeljebb 40 millió forintos támogatásokat 2020. december 31-ig használhatják fel az önkormányzatok.

A gyermekétkeztetés feltételeinek javítását segítő pályázati kiírásra 167 önkormányzat jelentkezett, az igényelt támogatások összege pedig meghaladta az eredetileg erre a célra szánt forrás több mint kétszeresét - áll a közleményben.    

A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat kétmilliárdos keretösszegét Varga Mihály pénzügyminiszter további egymilliárd forinttal megemelte - írták.

A pályázatok értékelésénél előnyt élveztek azok a települések, amelyek szerényebb anyagi helyzetben vannak, valamint az óvodai gyermekétkeztetésen túl további étkeztetési feladatot - például szünidei gyermekétkeztetést, szociális étkeztetést - is ellátnak - közölte a Pénzügyminiszétium.

(MTI)

« Vissza
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat