HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

V. Megyenap a mézédes források földjén

2019. június 16. (vasárnap) 15:36
 
Az összetartozás érzésének erősítése érdekében döntött úgy a B-A-Z Megyei Közgyűlés 2014-ben, hogy életre hívja a megyenapot. Eddig Szerencs, Tokaj, Putnok, Mezőkövesd adott otthont a jeles eseménynek, most június 15-én pedig Tarcal.

Először dr. Kovács János, Borsod-Abaúj-Zemplén megye főjegyzője jelentette be, hogy a két szomszédos megye együttműködési megállapodást ír alá. 

[6_960] 001.JPG

Ünnepélyes keretek között Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Közgyűlés elnöke látta el kézjegyével az erről szóló dokumentumot. A két megye vezetői a jövőben még jobban összehangolják a mindkét felet érintő közös programokat, ügyeket.

[8_960] 002.jpg

 Butta László, Tarcal polgármestere köszöntötte az V. Megyenap valamennyi résztvevőjét. Elöljáróban megemlítette, hogy minden lokálpatrióta tarcali polgár legalább három dologra büszke:a település történelmére, a csodálatos tájra és a mézédes források nektárjára, a borra. Idézte Anonymust, aki feljegyezte azt a történetet, amikor Árpád vezér meglátta  a  Nagy-Kopaszt és versenyt hirdetett, ki ér fel elsőnek a csúcsra, a vetélkedést Tarcal vezér nyerte.

[7_960] 004.jpg

A Nagy-Kopasz számunkra  olyan, mint a nápolyiaknak a Vezúv, csak a mi vulkánunk szerencsére nem olyan temperamentumos, mint olasz társa - fogalmazott a polgármester. Végezetül bejelentette, hogy nyitott szívvel, finom borokat rejtő pincékkel, gazdag kulturális programokkal fogadják a Tarcalra látogatókat.

[12_960] 20190615112140_IMG_4326.jpg

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke megnyitó beszédében szólt arról, hogy a megyenap időpontja ugyan június 16., de mindig a hozzá legközelebb eső szombaton tartjuk, hogy a családok is el tudjanak jönni. A megyenap időpontja egyébként azért június 16, mert II. Rákóczi Ferenc 1703. június 16.-án lépett újra magyar földre és kezdetét vette az általa vezetett, 1711-ig tartó kuruc szabadságharc. A megyei közgyűlés elnöke megosztotta szép számú hallgatóságával egy lengyel diplomata ide illő gondolatát:"A barátság olyan, mint a virág, ahhoz, hogy gyönyörködtessen, ápolni kell."

[13_960] x1.jpg

Az elmúlt években ezért is törekedtünk a határon túli baráti kapcsolataink ápolására, intenzívebbé tételére - hangsúlyozta Török Dezső. II. Rákóczi Ferenc ebben is a segítségünkre sietett, hiszen személye nagy tiszteletnek örvend kárpátaljai, erdélyi, felvidéki és lengyel barátainknál egyaránt. Különleges aktualitást ad ennek, hogy 315 éve választották Erdély fejedelmévé. Ennek tiszteletére 2019-et II. Rákóczi Ferenc emlékévvé nyilvánította az Országgyűlés.

[14_960] x2.jpg

Az V. Megyenap kitűnő alkalom arra, hogy határon túli partnereinkkel közösen ünnepeljük ( a lengyel és a német küldöttek most is jelen vannak) a nagyságos fejedelmet és erősítsük barátságunkat - hangoztatta Török Dezső. Ebben tökéletes helyszínre, partnerre találtunk Tarcalban, amely olyan, mint egy ékszerdoboz. E rendezvény az emlékezés, ünneplés, barátkozás mellett a szórakozás napja is, amelyről az estig tartó kulturális műsorok fellépői gondoskodnak.

[4_960] 006.jpg

Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője azt fejtegette, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén a történelmi Magyarország további három megyéjének (Gömör, Torna, Kishont) a maradékait is magában foglalja. Zemplénnek ma is különös súlya van a megyei közgyűlésben, hiszen az eddigi 5 megyenap helyszínei közül 3 innen volt ( Szerencs, Tokaj, Tarcal). A kurucok földjén minden kő a történelemről beszél.
[1_960] 003.jpg
Dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke is köszöntötte az V. Megyenap résztvevőit. Elmondta, hogy az itt élők a szabadságot annyira fontosnak tartották, hogy életüket is készek voltak feláldozni érte. Rákóczinak csak a hűségnyilatkozatot kellett volna letenni, de nem volt hajlandó meghunyászkodni. Élete példakép, erősíti az önbecsülést és a hazához való ragaszkodást.

[9_960] 007.jpg

Tarcalon az Agorán június 15-én tartott V. Megyenapon átadták a "Kincseink- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értékdíjat". Bánné dr. Gál Boglárka, a B-A-Z Megyei Értéktár Bizottság elnöke Morus Tamást idézte:”A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.”

[11_960] 008.jpg

Ezt követően Török Dezsővel átadták a díjazottaknak ( karcsai nagybéles, a bekecsi Nagy-hegyi tanösvény, a harsányi sópince, a Vizsolyi Bibilia és nyomdatörténeti öröksége, a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar, a sárospataki Rákóczi Múzeum, a lillafüredi Anna-barlang) az elismerő okleveleket és emléktárgyakat. A keresztétei iskolakápolna különdíjat kapott.

[2_960] 009.jpg

Kihirdették a "Tudta-e, miért június 16-a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Napja?" című rajzverseny eredményeit is. Az alsósok között Molnár Fanni (Görömbölyi Tagiskola) lett az első, a felsősöknél Fülöp István (Szabó Lőrinc Általános Iskola) végzett az élen.

[5_960] 010.jpg

[10_960] 011.jpg

További képeinket ezeken a weblinkeken érhetik el:

1. album: https://www.facebook.com/pg/kulcs.kozeletkulturacsalad/photos/?tab=album&album_id=2566118273617349

2. album: https://www.facebook.com/pg/kulcs.kozeletkulturacsalad/photos/?tab=album&album_id=2566158543613322

Az V. Megyenapon fellépett a Debreceni Helyőrségi Zenekar, a 8kor Színház és a Bodrog Néptáncegyüttes, tárogatóművész, a Helikoffer együttes, a Kikelet Napköziotthonos Óvoda, a Klapka György Általános Iskola TT Dance tánccsoportja, a Tarcali Hagyományőrző Népdalkör, Hajdú Lara, Újvári Marika, a Retroller együttes, JamR  Tóth Zoltán.

(fotók: Varga Tamás - Kulcs Magazin)

Vissza