Mérget küldött exének

Mérget küldött exének

Mérget küldött volt barátnőjének egy 39 éves férfi, súlyos testi sértés előkészülete miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t. Bővebben...
A NAV célkeresztjében a vendéglátás

A NAV célkeresztjében a vendéglátás

Július elejétől augusztus végéig tart a NAV nyári ellenőrzéssorozata az országban. A turisták által kedvelt üdülőhelyeken, vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, szállásadóknál, rendezvényszervezőknél, tüzépeken lehet számítani a NAV munkatársaira akár munkaidőn kívül és hétvégén is. Bővebben...
Köztisztviselők ünnepe a Megyeházán

Köztisztviselők ünnepe a Megyeházán

Húsz évvel ezelőtt nyilvánították július 1-jét a köztisztviselők napjává. A jeles esemény alkalmából szerdán délelőtt rövid ünnepi megemlékezést tartottak a Megyeházán, amely keretében elismeréseket adtak át.Bővebben...

Kéznyújtás

(Jeney Edit jegyzete) „Ha embernek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki a helyökről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok. …” Bővebben...
A diákmunkára is figyel a NAV

A diákmunkára is figyel a NAV

A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében - hívta fel a figyelmet a NAV. Bővebben...

A köznevelési kerekasztal sarkán

(Jeney Edit jegyzete) Az iskolákban általában csöndes, jövőt építő, mindennapi munka folyik. Ritka a szenzáció, az itteni események nem türemkednek ki az iskola épületéből, nem kerülnek újságok címlapjára. Bővebben...
Együtt ünnepelt a Vöröskereszt

Együtt ünnepelt a Vöröskereszt

A Nemzetközi Vöröskereszt Napja alkalmából a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén, hevesi és nógrádi szervezetének vezetői, képviselői együtt ünnepeltek szombat délelőtt Miskolcon az ITC székházban. Bővebben...
Polgárőrök a helyi közösségekért

Polgárőrök a helyi közösségekért

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség szombaton Miskolcon tartotta éves közgyűlését. A rendezvényen köszöntőt mondott és elismeréseket adott át Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke. Bővebben...
Miskolcon újra indul a fűtés

Miskolcon újra indul a fűtés

A fűtési idény a jelenlegi jogszabályok szerint szeptember 15-től május 15-ig tart. A magas hőmérsékleti előrejelzések miatt április 4-én a MIHŐ leállította a fűtést, most viszont az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint erős lehűlés várható, ezért a fűtés újraindul április 19-étől. Bővebben...

Borúra derű?

(Jeney Edit jegyzete) Azt mondják, rosszkedvűek, borúlátóak vagyunk itt, ebben a kis hazában. Saját tapasztalatom is ezt igazolja, s ráadásul olyanok rágják magukat leginkább, akiknek a személyes életük nagyjából rendben van, nincs anyagi-, komoly egészségügyi gondjuk, magánéletük is kiegyensúlyozott. Van arra képességük, hogy ha kell, jobbítsanak saját és családjuk helyzetén. Bővebben...

A feltámadás ünnepe

(Jeney Edit jegyzete) A nagy, keresztyén ünnepek közül a karácsonnyal a legkönnyebb azonosulni. Hisz az egy Kisded ünnepe. S ki az, aki a kisbabákra nem tud mosolyogni, aki – miközben a lelke is kifényesedik – ne érezné ilyenkor a valóságosnál jobb embernek magát?Bővebben...
Ünnepi parkolási rend Miskolcon

Ünnepi parkolási rend Miskolcon

Tekintettel a négy napos, hosszú hétvégére, illetve nemzeti ünnepünkre Miskolcon változik a szokásos parkolási rend, amelyről Pásztor Imre, a Miskolc Holding PR és kommunikációs vezetője adott tájékoztatást. Bővebben...
 Fókuszban a tűzifa-kereskedelem

Fókuszban a tűzifa-kereskedelem

A tűzifások nem a papírozásról híresek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tapasztalatai szerint a tűzifa-kereskedelem adózási szempontból jelentős kockázatot hordoz. A szektorban tapasztaltak gyakorlati példája egy Szlovákiából szállító "feledékeny" kereskedő, akit a kamerák buktattak le. Bővebben...
Elkapták a miskolci rablókat

Elkapták a miskolci rablókat

A rendőrök a helyszín közelében fogták el azt a két támadót, akik a megalapozott gyanú szerint Miskolcon kiraboltak egy férfit. Bővebben...
Rosszul lettek az anyagtól

Rosszul lettek az anyagtól

Egy tiszaújvárosi díler új pszichoaktív anyagot adott el két fogyasztónak, akik rosszul lettek az anyagtól és kórházba kellett szállítani őket. Bővebben...
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat