„Átadták az új gönci Gyermekotthont”
2015. szeptember 30. (szerda) 15:04„A Magyarországi gyermekvédelem rendszere a szemünk előtt újul meg. Mind kőben, fában, mind szakmailag. Mind a kettő egyszerre fontos, a kormány eddigi intézkedései is ebbe az irányba hatnak, és ezt a jövőben is folytatjuk” – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára az új intézmény átadó ünnepségén.
![[2] Czibere.jpg [2] Czibere.jpg](news/6059_2.jpg)
Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő ünnepi beszédében kiemelte, hogy ez az intézmény Abaúj és Zemplén szociális védőhálójának a megerősítése. Azáltal, hogy ilyen otthonos környezetben élhetnek a fiatalok, ugyanolyan esélyek között nevelkedhetnek majd, mint bármely más családban élő gyermek.
![[1_960] szalagatvagas.jpg [1_960] szalagatvagas.jpg](news/6059_1_960.jpg)
A köszöntő beszédek és az épület megáldását követően a nemzeti színű szalagot Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára, Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, és Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója közösen vágták el.
![[3_960] _MG_9610.JPG [3_960] _MG_9610.JPG](news/6059_3_960.jpg)
A korszerűen berendezett és felszerelt új létesítménybe a napokban 44 kis lakó költözhet be.
![[4_960] _MG_9591.JPG [4_960] _MG_9591.JPG](news/6059_4_960.jpg)









