HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

A 29 pont

2010. június 17. (csütörtök) 20:55
(Jeney Edit jegyzete)


A balliberális véleménytorzítók hörögtek a gyönyörűségtől, amikor a világpiac megtámadta a forintot a Fidesz gazdasági helyzetértékelése előtt. Mindez két vezető fideszes politikus nyilatkozata ürügyén történt, akiket aztán majdhogynem egy új pénzügyi világválság kirobbantásával vádoltak meg. Ehhez jött még az Európai Bizottság elnökének diplomáciai diktátuma arról, hogy az úgynevezett hiánycél nem növelhető!

Az ország gazdasági állapotának nyilvánosságra hozatala, értékelése helyett így az új kormánynak azonnal meg kellett nyugtatnia a világpiacot. Tartani a hiányt úgy, hogy közben a polgári kormány eredeti célja se sérüljön, vagyis megakasztani az előző vezetés gyanakvást gerjesztő, kis- és középvállalkozásokat jegelő, kishitűséget erősítő megszorításait. Az új gazdasági akcióterv ezen előjátéka a napnál is világosabban megmutatja, hogy „ahogy lehet” módszerrel meg kell teremteni, mozgásba kell hozni a hazai erőforrásokat, mert csak így csökkenthetjük a most demonstratíve is megmutatkozó kiszolgáltatottságunkat.

A parlamentben Orbán Viktor által elmondott 29 pontos programcsomagban a forráskivonás a kormányzattól, a pártfinanszírozástól, az állami vagyonkezelő menedzsmenttől és a válság idején is extraprofithoz jutó bankoktól történne. Az adócsökkentések (társasági és szja) a szürkegazdaság kifehérítését, a vállalkozások serkentését is szolgálják, ez egyúttal a remények szerint a foglalkoztatás növekedéséhez vezethet. A bajbajutottak közül a bedőlt és nehéz helyzetben lévő lakáshitelesek, a közüzemi díjakat nehezen törlesztők helyzetén kíván enyhíteni az akcióterv.

Persze az akcióterv tömörsége, a sajtó esetenkénti torzító közvetítése félelmeket, aggodalmaskodásokat is gerjeszthet. Egy tanárismerősöm például 15 százalékos bércsökkenéstől tart. A 29 pontot ismertető parlamenti beszédből is nyilvánvaló, de Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter ezzel kapcsolatos interjújában is az szerepel, hogy a bértömeg 15 százalékos csökkentése a többségi állami tulajdonú cégekre vonatkozik, tehát ez a közszférát, így a tanárokat sem érinti. A kedélyeket leginkább a személyi jövedelemadózás gyökeres átalakítása borzolja. Két év alatt egykulcsossá válik a rendszer, és gyermekszámtól függő adókedvezményt vezetnek be. A részleteket még nem ismerjük, de a tervek szerint végső soron senki nem lesz vesztese az egykulcsos adó bevezetésének. Ezt az egyes elemek megfelelő kombinációjával érnék el, ami valószínűleg együtt jár majd a minimálbér megemelésével is.

A kormány intézkedéscsomagjától gyorsan lenyugodott a piac. A véleménysajtó ballib. megmondó emberei most az elszámoltatás miatt aggodalmaskodnak. Reméljük nem ok nélkül.

Vissza