HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

A legkiemelkedőbb köztisztviselőit díjazta a megyei önkormányzat

2021. július 1. (csütörtök) 17:02
 

A Köszolgálati Tisztviselők Napja alkalmából szervezett díjátadó ünnepséget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, július 1-jén. Az ünnepélyes eseményen átadták a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Elnökének Köztisztviselői Díját”, valamint a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal Dicsérő Oklevelét”. Tizenöt megyei köztisztviselő és egy munkavállaló áldozatos munkáját értékelték az emléknap alkalmából.

Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte: „tudom, hogy jó köztisztviselőnek lenni nehéz. A magyar ember számára ugyanis nyűg hivatalba járni, sokak fejében a bürokrácia úgy jelenik meg, mint egy labirintus, amiből sosincs kiút. Éppen ezért a köztisztviselők handikeppel indulnak az emberek szemében, ám innen szép nyerni, és elhitetni velük, hogy ha hozzáértő szakemberrel állnak szemben, akkor nem kell aggódniuk." Mint mondta, „ahogyan a karmester sem tud brillírozni a muzsikusok támogatása és munkája nélkül, úgy egy közgyűlési elnök sem tudja elvégezni közszolgálati feladatait a települési önkormányzatok és hivatalok munkája nélkül. Éppen ezért köszönöm! Köszönöm Önöknek mindazt, amit Borsod-Abaúj-Zemplén megyéért tesznek!"

DSC_3350.jpg

A „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Elnökének Köztisztviselői Díja” azoknak a köztisztviselőknek adományozható, akik a közigazgatás, a közszolgálat területén végzett magas színvonalú tevékenységükkel hosszú időn át eredményesen szolgálták a megye lakosságát. 2021-ben Bainé Busznyák Gizella, Dombóvári Lászlóné, dr. Guláné Bacsó Krisztina, Kiss Péterné Katalin, Majoros Istvánné, Selmeciné Antalóczy Zsuzsanna, Sóvári Zsoltné, Szabóné Fehér Mária, Szakácsné Tóth Marianna, Takács Erzsébet, Turócziné Fazekas Magdolna, Vargha Tibor, Vass László, Virágné Bordás Erzsébet, és dr. Vitányi Eszter kiemelkedő munkáját ismerte el a megyei önkormányzat elnöke.

Bainé Busznyák Gizella köztisztviselő 40 év munkaviszony után vonult nyugdíjba 2021 áprilisában, amelyből 33 évet Felsőzsolcán töltött. Élete második munkahelyén, a Hivatalban 1988. október 1-jétől látta el feladatait. Kezdetben leírói és titkársági feladatokat végzett, azt követően szociális ügyekkel foglalkozott, majd az iktatói munkát látta el. Idő közben önerőből képezte magát pénzügyi területen, így került a Gazdálkodási Osztályra.  2010-ben, az árvíz idején is kiemelkedően helyt állt és lelkiismeretesen, önzetlenül végezte a helyzetből adódó teendőket. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöksége 2019-ben Kitüntető Oklevelet adományozott részére a több mint 30 éves aktív tisztségviselői munkájáért. Alkalmazkodóképessége, kitartása, türelme hozzásegítette, hogy munkatársaival mindig megtalálja a közös hangot. Munkáját lelkiismeretesen, precízen, megfontoltan végezte a hosszú évek alatt.

DSC_3252.jpg

Dombóvári Lászlóné 1989 áprilisától állt Rátka hivatalának alkalmazásában, ahol munkáját a közszolgálat és a település lakossága iránti áldozatos elkötelezettséggel végezte. Ellátta az önkormányzati ülések előkészítésével, a hozott döntések végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. 2013-ban létrejött a Rátkai Közös Önkormányzati Hivatal, amikortól Monok községre kiterjedően is ellátta ugyanezt a munkakört. Mindeközben anyakövvezetői, szociális, gyámügyi, valamint az ipar és kereskedelmi igazgatási feladatokat is ellátta. Munkája során folyamatosan nagy terhelés hárult rá, gyakran munkaidőn túl is dolgozott. Feladatellátása során mindig a tökéletesre törekedett, az ügyfelekkel, a munkatársaival, vezetőivel szemben maximális segítőkészség jellemezte. Megbízhatósága, állhatatossága felülmúlhatatlan volt.

Dr. Guláné Bacsó Krisztina 2000-től iskolaigazgatóként dolgozott Sajószentpéteren. A város vezetése – értékelve iskolaigazgatóként tanúsított lelkiismeretes munkáját – felkérte a polgármesteri hivatal osztályvezetői posztjára, így 2007-től az Intézményirányító és Szervezési Osztály munkáját irányította. 2009-től a hivatalon belül megalakult Projektiroda irányítása is a feladatai közé tartozott. 2013 júniusától már aljegyzőként szolgálta Sajószentpéter várost, és munkatársaival együtt elhivatottan dolgozott a város fejlődéséért, majd 2015-től – a jegyzői állás megüresedését követően – jegyzővé nevezték ki. Jegyzőként elhivatottan dolgozik a település fejlődéséért, szépítéséért, élhetőbbé tételéért, azért, hogy egyre több vállalkozás telepedjen le Sajószentpéteren, hozzájárulva új munkahelyek létesítéséhez és a szolgáltatások színvonalának emeléséhez. Kiemelkedő színvonalú, elhivatott és lelkiismeretes munkájával jelentős mértékben hozzájárult Sajószentpéter értékeinek gazdagításához, a város megbecsültségének, elismertségének és hírnevének növeléséhez.

DSC_3270.jpg

Kiss Péterné Katalin 31 éve dolgozik Hernádkakon, a polgármesteri hivatal megalakulása óta. Két pozícióban tevékenykedik: mint pénzügyi főmunkatárs és anyakönyvvezető. Mindkét feladatot teljes erőbedobással, szívből végzi. Pénzügyesként először Hernádkakon, a Gesztelyi Közös Hivatal Idejében Hernádkakon és Sóstófalván, majd a Hernádkaki Közös Hivatal esetében mind a három település: Hernádkakon, Sóstófalván és Újcsanáloson látja el feladatait. Anyakönyvvezetőként legfontosabb feladata az esküvők lebonyolítása. Az utóbbi években megszaporodtak a helyben tartott esküvők, amelyek mindegyikére külön beszéddel készül. Kiss Péterné több mint 30 éves köztisztviselői múltjával igazolja az elhivatottságot, a szakmai felkészültséget, az életen át tartó képzés fontosságát.

Majoros Istvánné 1990 januárjától kinevezett köztisztviselő lett Erdőhorvátiban adminisztrátori munkakörben, majd az Erdőhorváti Körjegyzőség alkalmazottja lett. 1992-ben gazdálkodási főelőadó, később gazdálkodási főmunkatárs munkakörbe került kinevezésre. A folyamatos hivatali átszervezések és névváltozások következtében a munkáltató megnevezése többször is változott, de köztisztviselői jogviszonya a településen folyamatos maradt, és mindvégig Erdőhorváti községben az erdőhorváti lakosok érdekében fáradozott. Mindig minden helyzetben kedves, nyugodt, segítőkész maradt, optimista közösségformáló személyisége meghatározta a hivatal légkörét. A település életében mindig tevékenyen részt vett. Munkája során folyamatosan arra törekedett, hogy a település érdekeit szolgálja. Lelkiismeretes, felelősségteljes, becsületes, önzetlen, jóindulatú, segítőkész. Közszolgálati jogviszonya, nyugdíjazása miatt, tegnap szűnt meg.

DSC_3587.jpg

Selmeciné Antalóczy Zsuzsanna szakmájában hamar elhelyezkedett, 1982-től a Sajóbábony Nagyközségi Tanács Gazdaság, Műszaki Ellátó Szervezetének pénzügyi előadója lett. Később áthelyezték Sajóbábony Polgármesteri Hivatalába, ahol gazdálkodási főelőadó munkakörben tevékenykedik a mai napig. 39 éves munkaviszonnyal rendelkezik, mely idő alatt teljes egészében Sajóbábony Város Önkormányzatánál dolgozott, ebből 13 évet a köz szolgálatában töltött el. Munkájában mindig arra törekszik, hogy a feladatait pontosan, naprakészen elvégezze. Szakmai tudását folyamatosan fejleszti, a kötelező képzéseken tanultakat a mindennapokban igyekszik kamatoztatni. Munkavégzését hozzáértés, lelkiismeretesség és megbízhatóság jellemzi. Feladatköréből adódóan kapcsolatot tart a hivatal egészével, az intézmények vezetőivel. Új feladatai alkalmával is kitartó és megoldásra törekvő. Munkatársai, mint szakmailag, mint emberileg elismerik. A fiatalabb kollégák bátran támaszkodhatnak szakmai tudására, melyet igyekszik átadni nekik.

Sóvári Zsoltné a Bekecsi Közös Önkormányzati Hivatal Legyesbényei Kirendeltségének 33 éves szakmai múlttal rendelkező köztisztviselője volt nyugdíjba vonulásáig 2020 júniusáig. 1987-től a Legyesbényei Községi Tanács dolgozója lett igazgatás munkakörben. Munkaköre a 33 év alatt sokrétű volt: anyakönyvvezetői, népességnyilvántartói, gyermekvédelmi- és szociális, hagyatéki, közfoglalkoztatási, testületi és titkársági feladatokat látott el. Mindig hűséggel, hittel, becsülettel, esküjének megfelelően végezte munkáját. A szakma szeretete, a köz szolgálata, a hivatal iránti elkötelezettség jellemezte munkáját. Higgadtan, kulturáltan, humánusan viselkedett az ügyfelekkel, figyelmeztetve őket jogaikra és kötelességeikre, mindig hiteles tájékoztatást nyújtott részükre. Az ügyintézését és a kollégákkal való jó kapcsolatait a mindennapok embersége, az empátia, a segítségnyújtás, a másik tisztelete, szociális érzékenysége, és bizalom jellemezte. Feladatát mindig a legjobb tudása szerint, a szakmailag elvárható kiváló minőségben végezte.

Szabóné Fehér Mária az elmúlt 32 évben kiemelkedő munkát végzett annak érdekében, hogy Abaúj térségben a közszolgálat folyamatosan fejlődjön és stabilan működjön. Közszolgaként Abaúj-Pányok-Zsujta körjegyzőségben kezdte pályafutását titkárként, később jegyzőként dolgozott, majd a Gönci Közös Önkormányzati Hivatal Igazgatás és Szociális Osztály vezetőjeként. A betöltött pozíciói során innovatív módon javított a közszolgálat különböző aspektusain, és a fejlődés, valamint a modernizáció fő motorja volt. Abaújvár és társtelepülésein a modern közszolgálat kialakulása Szabóné Fehér Mária odaadó munkája nélkül elképzelhetetlen lett volna. Munkáját mindig magas színvonalon és lelkiismeretesen látta el, amit kiváló minősítése is alátámaszt. Ezeken túl legfőbb érdeme, hogy sosem engedte elfelejteni, a közszolgálat a közről és az emberekről szól, az emberekért van. Az ő emberséges és megértő magatartásának, az emberek problémáinak megoldására való törekvésének a gyümölcse, hogy a lakosság bizalommal fordul a hivatalhoz. 

DSC_3259.jpg

Szakácsné Tóth Marianna a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatánál a Jegyzői Titkárság titkárságvezetőjeként kezdte közigazgatási munkáját. Feladatai közé tartozott A jegyzői titkárság adminisztrációjának vezetése, szervezése, közreműködés a Szervezési és Jogi Osztályon folyó közgyűlési, választási és egyéb önkormányzati feladatok végzésében. 2002-től jegyzői referensként, és szakmai tanácsadóként igazgatás szervezési munkát kezd, választással összefüggő tevékenységek, koordináció, szavazatszámláló bizottságok összeállítása, oktatás, esketés szervezése, képviselő jelöltek ajánlásaival kapcsolatos feladatok, valamint a kisebbségi önkormányzatok, részönkormányzatok munkáját koordinálja, segíti. 2006-tól bekapcsolódott a Közgyűlési szervezési munkába a választási tevékenységgel párhuzamosan, 2011-től a Hatósági Osztályon kereskedelmi igazgatási hatósági feladatokkal foglalkozott, majd 2013-tól Onga Város Önkormányzatánál helyezkedett el jegyzői referensként. 2017-től Onga Város Önkormányzatánál az aljegyzői feladatokat is ellátja. Munkáját lelkiismeretesen kiemelkedő szakmai hozzáértéssel látja el. Körültekintéssel és rendkívüli szorgalommal, folyamatosan fejlesztve tudását és képességeit. Közvetlen kollégái számára megnyugtató jelenléte, bölcs tanácsai mellett közösségszervező tevékenysége is rendkívüli segítséget jelent.

Takács Erzsébet 1981-ben kezdett el dolgozni Tiszaújvárosban, akkor a városi tanács Művelődési Osztályán leíró munkakörben. Azóta a polgármesteri hivatal az első és egyetlen munkahelye. 1982-től a Szervezési és Jogi Osztály munkatársa volt, majd 2001-től szociális és egészségügyi munkatársként tevékenykedett. Szakmai munkája elismeréseként 2006-tól a Szociális és Egészségügyi Irodán csoportvezetői megbízást kapott, majd 2014-től a Ügyviteli Csoport vezetője lett. Feladatait minden területen pontosan, nagy szorgalommal és alapossággal végezte. Csoportvezetőként legfontosabb feladata a képviselőtestületi és bizottsági ülésekkel kapcsolatos szervezési feladatok ellátása. Felelős a bizottsági javaslatok, állásfoglalások összegyűjtéséért, a testületi ülések forgatókönyveinek és a határozatok kivonatainak elkészítéséért, nyilvántartásáért. Jelentős szerepe van az ügyfélterminál, az Önkormányzati Tájékoztató Rendszer, valamint az Iratkezelő Program működésében. Munkáját nagy szakmai felkészültséggel, körültekintően és lelkiismeretesen végzi. Feladatait gyorsan, kifogástalanul, naprakész jogszabályismerettel oldja meg.

Turócziné Fazekas Magdolna négy évtizede áll a köz szolgálatában. 1978 augusztusában tanácsi gyakornokként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács állományába került. Mindvégig az államigazgatás, a közigazgatás sokszor rögös útján, gyakran nehézségekkel terhelt területén maradt, melyre elhivatottság nélkül nem került volna sor. A hivatali ranglétra első fokáról indulva, gyakornokból előadó, főelőadó, jegyző, körjegyző, majd aljegyző lett. Munkáját vezetőként mindig a beosztott köztisztviselőket megbecsülve, segítve, barátságosan, empatikus hozzáállással látta, látja el. Munkatársai mindig számíthattak rá. Az ügyfelekkel szemben segítőkész, türelmes, megértő – így szolgálva, elsősorban, Dédestapolcsány polgárait. Munkavégzését a 40 év távlata alatt hozzáértés, lelkiismeretesség és megbízhatóság jellemezi. Megkérdőjelezhetetlen hivatástudata, szakmai jártassága, tapasztalata, fedhetetlensége, problémamegoldó képessége, határozott, de ugyanakkor emberséges vezetői stílusa meghatározó személyiséggé tette – a betöltött pozíción túlmenően – a hivatali szervezetben.

Vargha Tibor Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Építési és Környezetvédelmi Osztály vezetője. Köztisztviselői pályafutását 1986-ban kezdte meg a hivatala elődintézményénél műszaki főelőadóként. Szakmai igényessége és feladatainak kimagasló teljesítése elismeréseként 1998-tól folyamatosan vezetői munkakörben látja el feladatait. Az építéshatósági ügyintézéstől kezdve a város fejlődését meghatározó projektek felügyeletéig számos területen bizonyította rátermettségét. Több évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkezik az építésigazgatás, a városfejlesztés és a városüzemeltetés területén. Munkáját nagy elhivatottsággal, a város és a hivatal iránti elkötelezettséggel és lelkesedéssel végzi. Munkatársaival korrekt, segítőkész, szakmai alapokon nyugvó, ugyanakkor empatikus kapcsolat kialakítására törekszik. Eddigi munkája elismeréseként 2020-ban a Közszolgálati Tisztviselők Napja alkalmából, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában az „Év köztisztviselője” díjazásban részesült.

DSC_3795.jpg

Vass László 2004-től folyamatosan a közigazgatásban, a közszolgálat területén dolgozott és dolgozik. 2004-ban a Bőcsi Polgármesterei Hivatalban kezdte meg munkáját, majd 2013-tól az Emődi Polgármesteri Hivatal, 2015-től a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal munkatársa lesz. 2016-tól pedig az Emődi Polgármesteri Hivatal köztisztviselőjeként látja el magas színvonalon a rábízott feladatokat. Vass László szakmai hozzáértésével, ügyfélközpontú ügyintézésével nagyban hozzájárul Emőd fejlődéséhez. Különösen kiemelkedő a város üzemeltetésében és a pályázatok területén bizonyított lelkiismeretes munkája. Feladatai során nagy figyelmet fordít kollégáira. Magasfokú szakmai igényességével eredményesen szolgálja Emőd várost, az emődi embereket.

Virágné Bordás Erzsébet 1983-tól egy évig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Járási Hivatalnál dolgozott, majd 1987-től a Mezőkeresztesi Polgármesteri Hivatalnál dolgozik, 2012-től aljegyző. Munkáját mindig pontosan végzi, az ügyfelekkel való kapcsolata példamutató. A fiatal kollégákat is szívesen tanítja, de a nyugdíjas volt dolgozókkal is szívesen tartja a kapcsolatot. 2009. július 1-jétől Mezőkeresztes város lett, aminek az előkészítő munkáiban a polgármester és a jegyző mellett ő is részt vett.

Dr. Vitányi Eszter közigazgatásban végzett munkája 2000-ben vette kezdetét, amikor Sátoraljaújhely Polgármesteri Hivatalában helyezkedett el közcélú foglalkoztatottként. 2003-ban a Szociálpolitikai és Gyámügyi Osztály megbízott osztályvezetője lett, majd a 2007-ben a Gyámhivatal állományába került, ahol távollétében helyettesítette a gyámhivatal vezetőjét. 2008 májusától Mikóháza Körjegyzőség aljegyzője, majd júliustól Mikóháza, Alsóregmec, Felsőregmec és Vilyvitány Községi Önkormányzatok körjegyzője lett. A négy hegyközi község eltérő lehetőségeinek kiaknázása, különböző problémainak megoldása kihívást jelentett számára, amit a polgármesterekkel, a képviselő-testületekkel, a lakossággal együttműködve, folyamatosan tartó lendülettel sikerült teljesíteni, megoldani. 2013 januárjában Sárospatak Város jegyzőjévé nevezték ki. Az általa végzett tevékenység során fontosnak tartja a jogszerűséget és szakszerűséget. Törekszik a jó munkahelyi légkör fenntartására és arra, hogy kollégái folyamatosan megkapják a feladataik elvégzéséhez szükséges információkat.

Az ünnepségen átadták a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal Dicsérő Oklevelét” is. Ez a díj olyan hivatalban dolgozó köztisztviselőnek, munkavállalónak adományozható, akinek legalább két éve van közszolgálati jogviszonya, jelentős eredményekkel és hatékonyan végzi munkáját, példamutató és konstruktív a magatartása, az önkormányzat eredményes megítélésével összefüggő kiemelkedő a teljesítménye, illetve kiemelkedő színvonalon végzi munkáját. Az oklevelet a megyei önkormányzat jegyzője adományozza. 2021-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal Dicsérő Oklevelét 2021-ben Lenkei Gyula kapta.

DSC_3872.jpg

Lenkei Gyula 1987 augusztusában kezdett el dolgozni a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanácsnál. Kisebb megszakítással jelenleg is a megyei önkormányzat Szervezési Osztályán látja el munkáját. A hivatal mindennapjainak meghatározó alakja. Már-már küldetésének tekinti, hogy nap mint nap mosolyt csaljon a kollégák arcára, mindenkihez van egy kedves szava. Munkáját minden nap alázattal végzi, segítőkészsége példaértékű. Feladatait a legnagyobb odaadással látja el, megoldásközpontú szemlélet jellemzi. Teherbírása határtalan, mindig lehet rá számítani, alkalmazkodik minden helyzethez. Lenkei Gyula igazi „csapatjátékos”, munkatársai mindig számíthatnak rá. Együttműködő, lelkiismeretes, szorgalma példamutató.

DSC_3979.jpg

Gratulálunk a díjazottaknak!

Vissza