HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

A legsürgetőbb teendők

2010. április 1. (csütörtök) 10:10
 
Ha megnézzük a választási kampányban elhangzó nyilatkozatokat, kiderül, a változás, változtatás szükségességével szinte valamennyi politikai erő egyetért. Megyénk három országgyűlési képviselőjelöltjét arról kérdeztük: véleményük szerint mely területeken a legsürgetőbbek a teendők, hol van a legnagyobb szükség a változásra?



Kormos Dénes: A politikának kell először változnia

[3_180] KormosDenes.jpgKormos Dénes (MSZP), a rutinos politikusok közé tartozik, tevékenykedett a megyei közgyűlés alelnökeként, jelenleg frakcióvezető és országgyűlési képviselő, valamint jelöltként indul a mezőkövesdi körzetben. Tapasztalatból tudja, hol lenne érdemes változtatni az eddigi gyakorlaton.

„Bármilyen program teljesülésének az alapja, hogy megváltozzon a politikai kultúra hazánkban” – szögezte le a változásokkal kapcsolatban az általa legfontosabbnak tartott tételt a politikus. „Van négy-öt alapkérdés, amelyekkel kapcsolatban – az ország érdekében – le kell ülniük a pártoknak, és közös álláspontot, véleményt kell kialakítani.” „Amiben nagyot kell előre lépni az a szociális szféra és a foglalkoztatási rendszer. Itt is két dolgot említenék: elsőként a
tartósan munkanélküli, alacsonyan képzett tömeg számára az Út a munkába program keretében ki kell terjeszteni a foglalkoztatást. A második, de hasonlóan
fontos kérdés a tudás alapú gazdaság megalapozása, a szakképzés és a felsőoktatás erősítése a térségben” – utalt a helyi problémákra Kormos Dénes. „Az
általam is szorgalmazott nemzeti tehetséggondozás keretében a jó képességű diákoknak feladatot, munkalehetőséget kell adni, be kell vonni őket a különböző
programokba, hogy itt maradjanak, térségünk ne veszítse el a szellemi potenciálját. A célirányos felzárkóztatási programot, amely Borsod-Abaúj-Zemplén megye több kistérségét is érinti központi és uniós támogatással mindenképpen fenn kell tartani” – hívta fel a figyelmet a jó kezdeményezések folytonosságára is a
szocialista politikus.

 

Dr. Zsiga Marcell: Meg kell állítani az elvándorlást!

[2_180] ZsigaMarcell.jpgDr. Zsiga Marcell (31), a Fidelitas országos alelnöke, a Fidesz legfiatalabb jelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Már volt alkalma beleszagolni a politika boszorkánykonyhájába, s most a 2-es körzetben, Miskolcon indul.

„Már öt éve tevékenykedem a Fidelitas országos alelnökeként, ahol az észak-magyarországi régióért vagyok felelős, továbbá a miskolci önkormányzat fideszes képviselőjeként 2006-tól képviselem a polgárok érdekeit. Sajnos tapasztalataim alapján azt kell mondanom, hogy a miskolciak életkörülményeinek javítása érdekében tett javaslatainkat pusztán azért leszavazták, mert ellenzéki oldalról jött az ötlet. Mindegy volt a szocialisták számára, hogy útfelújításról, vagy parlagfű irtásról volt szó. De említhetném a József utcai sporttelep felújítását is. Közben mértéktelen pazarlásról tettek tanúbizonyságot. Mai napig nem értem, miért volt szükség a Miskolc Holding vezetőinek 170 lóerős, bőrüléses, extrákkal bőven ellátott, VW Passát luxusautókra” - vont politikai mérleget a Miskolcon tapasztaltakról a belvárosban induló dr. Zsiga Marcell, aki koránál fogva is a fiatalok helyzetét ismeri a legjobban.

„Az egykori általános- és középiskolai osztálytársaim döntő többsége Budapestre, vagy a Dunántúlra költözött, mert ott jobban boldogulnak, van munka, fejlődési lehetőség előttük. Feltétlen meg kell állítani a képzett emberek elvándorlását a városból, sőt vonzóvá kell tenni Miskolcot, vissza kell csalogatni őket, hiszen csak velük képzelhető el fejlődés. Az egyetemi képzés átalakításától a vállalkozóbarát várospolitikáig ehhez számos dologra van szükség. De a legfontosabb a munkahelyteremtés. Nem csak szavakban, mint eddig, hanem kézzelfoghatóan. Új, városi lakásvásárlási támogatás kell kidolgozni, ami húzza magával az építőipart. Folytatni kell a fészekrakó programot, de átgondoltabb feltételrendszerrel! A helyi szolgáltató vállalatok kedvezményekkel segítsék a gyermeket vállalókat, például kismama bérlet bevezetésével” – sorolta ötleteit dr. Zsiga Marcell.

 

Mengyi Roland: Gyökeres változásra van szükség! 

[1_180] MengyiRoland.jpgMunkára és biztonságra van szükség a fejlődés érdekében – nyilatkozta lapunknak dr. Mengyi Roland jogász, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.

- Naponta látni a rossz kormányzás hatását, az elkeseredést, a kilátástalanságot, azt, hogy a velem egyívásúak, de a fiatalabbak is, elhagyni kényszerülnek szülőföldjüket – fogalmaz dr. Mengyi Roland.

Munkahelyek kellenek

- Ez így nem mehet tovább, gyökeres változásokra van szükség, meg kell állítani a fiatalok évről évre növekvő elvándorlását, és ehhez munkahelyekre, lakáslehetőségre, család- és gyermekbarát környezetre van szükség. Látni kell, hogy a szocialista képviselőnk bizalmat szavazott a Gyurcsány kormánynak a Parlamentben, igent mondott minden megszorításra, ugyanakkor nem támogatta a helyi érdekeket. Megszavazta a Hejőkeresztúr – Mezőcsát vasútvonal megszüntetését, elmaradt az úthálózat fejlesztése, nem épült kerékpárút, nincs új óvoda Hejőpapin. Nem tudták megoldani az iskola kérdését Tiszalúcon, és továbbra is hiányzik a szennyvízhálózat Hejőbábán – hogy csak néhány példát említsek. A térségnek munkára és biztonságra van szüksége. Térségünkben a munkanélküliség aránya meghaladja az országos átlagot, a falvakban élők iskolázottsági összetétele kedvezőtlen, nőtt a tartós munkanélküliek száma. Kiemelten fontos probléma, hogy nem csupán a képzettebbek, de a fiatalok többsége hagyja el Tiszaújvárost, sokan költöznek el a falvakból is. Nem rombolni, javítani kell a feltételeken, megfelelő infrastruktúra és dinamikus környezet nélkül nem települnek ide a munkát adó vállalkozások, javítani kell a közlekedésen, hiszen a dolgozóknak el kell jutniuk a munkahelyükre. Stratégiai fontosságú a termőföldek megőrzése. Szükséges, hogy mindenkinek – már óvodától – legyen lehetősége bekapcsolódni egy jó minőségű közoktatásba, hogy jó feltételekkel jussanak el a fiatalok a szakképzésig, onnan a munkaerőpiacra.

Csak összefogással

- Tiszaújváros kivételével kifejezetten rossz a közbiztonság – folytatja a Fidesz-KDNP jelöltje. – Ennek javítása elengedhetetlen alapfeltétel. Meg kell erősíteni a rendőrséget, különösen a megyénkben. Fontos a kissebségek rendhez, iskolákhoz, munkához történő visszatérése, a közmunkások motiválása és megtartása programszerűen. Vállalkozásbarát környezet kialakítására van szükség. A 2010-es választás sok szempontból hasonlít a rendszerváltozást hozó választáshoz. Most is szükség van az emberek teljes összefogására, végre ismét a haza és a nemzet szolgálatában álló kormánynak kell lennie Magyarországon, amely ismét megmutatjuk az embereknek – emelt fővel járhatnak itthon és a világban egyaránt. Sok munkára és természetesen a választópolgárok felhatalmazására van szükség ahhoz, hogy kellő erővel és felelősséggel tudjuk képviselni mindannyiunk közös érdekét az Országgyűlésben.

Vissza