HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

A magyarok Mekkája

2007. május 1. (kedd) 15:21
 
Széphalomban megépül a magyar nyelv szentélye

„Újhelytől félórányira észak felé esik Széphalom, Kazinczy Ferenc egykori lakása. Nevét megérdemli, mert festői szépségű táj. Különben pedig szent hely, szent az öreg miatt, kinek ott van háza és sírhalma. Kötelessége volna minden emelkedettebb lelkű magyarnak életében legalább egyszer oda zarándokolnia, mint a mohamedánnak Mekkába.”  Petőfi Sándor írta ezeket a mondatokat Úti levelek Kerényi  Frigyeshez című prózai munkájában, miután 1847 júliusában Sárospatak és Sátoraljaújhely után ellátogatott Széphalomra is. A költő sorainak most, 160 évvel később különleges aktualitást ad az a tény, hogy megkezdődött Széphalomban a Magyar Nyelv Múzeumának építése. Azé a helyé, ahová minden emelkedettebb lelkű magyarnak életében egyszer el kell majd zarándokolnia.

A széphalmi múzeum megépítésének gondolata nem új keletű. Az Orbán-kormány alatt elkészültek a konkrét tervek, mi több 2002-ben lerakták az épület alapkövét is, aztán a politika közbeszólt, az építkezés a feledés homályába merült. Most, 5 év elteltével viszont végre elindult a munka. Ahogy dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke fogalmazott: a ma hétszázmilliós beruházás 2002- ben nem került volna többe  240 milliónál. Hogy miért vállalta a költségnövekedés ellenére a megyei önkormányzat a terv megvalósítását? Mert  sok évtizedes lemaradást kell pótolni, mert kell egy szentély a 15 milliós magyarságnak, ahol nyomon követheti anyanyelvének múltját, alakulását, amely egyesítheti a határainkon innen és a határainkon túl élőket.

A tervezés során Radványi György építész kettős szempontot vett figyelembe: egyrészt legyen a hely a nyelvtörténet emlékeinek tárháza, A magyarok Mekkája Széphalomban megépül a magyar nyelv szentélye „Újhelytől félórányira észak felé esik Széphalom, Kazinczy Ferenc egykori lakása. Nevét megérdemli, mert festői szépségű táj. Különben pedig szent hely, szent az öreg miatt, kinek ott van háza és sírhalma. Kötelessége volna minden emelkedettebb lelkű magyarnak életében legalább egyszer oda zarándokolnia, mint a mohamedánnak Mekkába.” Petőfi Sándor írta ezeket a mondatokat Úti levelek Kerényi Frigyeshez című prózai munkájában, miután 1847 júliusában Sárospatak és Sátoraljaújhely után ellátogatott Széphalomra is. A költő sorainak most, 160 évvel később különleges aktualitást ad az a tény, hogy megkezdődött Széphalomban a Magyar Nyelv Múzeumának építése. Azé a helyé, ahová minden emelkedettebb lelkű magyarnak életében egyszer el kell majd zarándokolnia, másrészt az élő nyelv művelésének is adjon teret. Vagyis alkalmas legyen konferenciák megrendezésére, és otthont adjon az anyanyelvhez kapcsolódó rendezvények lebonyolítására is. Az építésztől megtudtuk, a kivitelezési munkálatok jó ütemben haladnak, így a terveknek megfelelően a jövő év februárjában üzemkész épületet adhatnak át azoknak a szakembereknek, akik majd élő múzeummá teszik Széphalom új büszkeségét.

Vissza