HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

A maximumot nyújtani

2010. július 16. (péntek) 13:43
 
Dr. Kriza Ákos a lehetőségekről, esélyekről, személyes felelősségről

Miskolc városi kórházában, a Semmelweis Kórházban lebontották a transzplantációs helyiségeket. Ezzel nem csak 100 millió forint érték veszett el. Miskolc ismét elveszített egy lehetőséget. Veszített presztízséből, térségi vezető szerepéből – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet dr. Kriza Ákos, a MÁV Rendelőintézet, dr. Csiba Gábor, a megyei kórház és dr. Kása Miklós, a Szent Ferenc Kórház igazgatója tartott július elején. A felvetés kapcsán dr. Kriza Ákossal többek között arról beszélgettünk, egy egészségügyi intézmény vezetője hogyan élhet a lehetőségekkel?

Miért gondolta, hogy meg kell szólalnia a transzplantációs boxok lebontásának ügyében?

[1_180] KrizaAkos.jpgBár a MÁV Rendelőintézet vezetőjeként nem vagyok érintett az ügyben, de miskolci orvos-igazgatóként felháborít, ha azt látom, szakszerűtlen intézkedésekkel még rosszabb helyzetbe hozzák az egyébként is válságban lévő egészségügyi intézményeket, és ezzel együtt a betegeket. Alig három éve azért vontak össze vagy szüntettek meg osztályokat, hogy a városi kórház jobb helyzetbe kerüljön. Most viszont nyilvánvalóvá vált, nem tudtak élni a lehetőségekkel. Például a Semmelweis Kórház vezetése feltétel nélkül kész visszaadni a Szent Ferenc Kórháznak azokat a reumatológiai ágyakat, amiket korábban elvettek tőlük.

Ez nem jó döntés?

De igen, hiszen szakszerű ellátást fognak kapni a betegek. A korábbi döntés viszont rossz volt. Molnár Lajos, volt egészségügyi miniszter egyértelműen leírta könyvében, politikai nyomásra került el a reumatológia a Szent Ferencből. Mára világossá vált, hogy a feladatokat nem politikai alapon kell osztogatni, annak kell odaadni, aki ért hozzá.

Ön szerint elkerülhető a politikai befolyásolás?

Mondom a saját példám: tíz éve vezetem a MÁV Rendelőintézetet, amely a közlekedési minisztériumhoz tartozó többségi állami tulajdonú gazdasági társaság. A tárcának ez idő alatt volt már fideszes, szabaddemokrata, szocialista vezetése, mégis mintaszerű intézménnyé tudtam alakítani, ahol felkészült szakembergárdával, korszerű műszerekkel végezzük a vizsgálatokat, számítógépekkel dolgozzuk föl az eredményeket. Nálunk nem mállik a vakolat, tiszták a mellékhelyiségek. Most éppen a teljeskörű energetikai korszerűsítés utolsó ütemét végezzük az épületen.

Hogyan tudta ezt elérni?

Olyan tevékenységekből is szereztünk pénzt a fejlesztésekhez, amelyeket ugyan az állam nem támogat, de minden egészségügyi intézménynek lehetősége van rá. Az ezekből szerzett plusz pénzt forgattuk vissza az ellátás korszerűsítésébe, a minőségi szolgáltatások kialakítására. Ehhez alapvető szemléletváltásra volt szükség. Tudomásul kell venni, hogy nem a betegek vannak értünk, hanem mi vagyunk értük, nekünk kell kiszolgálnunk őket. Visszautalva az előző kérdésre: a politika is tolerálja, ha valaki a maximumot nyújtja.

Eszerint ez az ön személyes sikere?

Az első számú vezetőnek nem kell mindenhez értenie. Hazudik, aki azt mondja, mindenhez ért. Viszont olyan összefogó személyiségnek kell lennie, aki képes tisztességes és nagy szakmai tudással rendelkező embereket toborozni maga mellé. Ezt csak kölcsönös bizalommal lehet elérni. Nekem a MÁV Rendelőintézetben ez sikerült.


TÉNYEK

Címzett állami támogatásból újult meg 2002-ben a Semmelweis Kórház Belgyógyászati Pavilonja, ahol a felnőtt daganatos betegek kezelésére csontvelő transzplantációs boxokat alakítottak ki. A gyógyítás céljait szolgáló létesítmények működtetését a kórház 8 éve nem tudta megoldani. A helyiségeket 2010 júliusának elején lebontották. Ezzel 100 millió forintos érték veszett el. A boxok felszámolásával megsértették azt az előírást, hogy címzett támogatásából épült létesítményben 10 évig semmilyen érdemi átalakítást nem lehet végezni. Noha a jogszabály értelmében az építészt 70 évig felügyelet illeti meg, a tervezőt, Rostás Lászlót nem engedték be a bontási területre.

Vissza