HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

A népdal töltötte meg a kastélyt

2023. november 7. (kedd) 14:04
 

Újra élettelt telt meg az Edelényi Kastélysziget. Ezúttal azonban nem barokk korabeli ruhákba öltözött emberek sürögtek-forogtak az illusztris termekben, hanem vármegyénk változatos népviseletébe öltözött népdalosai mérkőztek meg. A produkciók pedig remekül példázták, hogy a néphagyomány a vármegyében nem egy elfeledett ódon szokás, hanem élő, közösségteremtő tevékenység.

Ahány tájegység annyi szokás. Minden területnek megvan a maga néphagyománya, a saját népdal öröksége. Ezekből kaphattak ízelítőt azok, akik az Edelényi Kastélyt választották ebből az alkalomból. Többek között Tállyáról, Bogácsról, Aggtelekről, Bükkábrányból, valamint Emődről, Felsőzsolcáról és Berentéről is érkeztek versenyzők a vármegye első Népdalversenyének döntőjére. Itt már csak a legjobbak álltak közönség elé, hogy bemutassák tehetségük mellett azt is, milyen népdalok jellemzik környezetüket.  

DSC_1609.JPG

– Nagyon örülök, és büszkeséggel tölt el, hogy ilyen sokakat megmozgatott ez a versenyünk. Több, mint ezren fakadtak dalra, hogy megmutassák, milyen szép és magával ragadó a magyar a népdal. Külön öröm, hogy minden korosztály képviselteti magát, hiszen ez mutatja, hogy a néphagyomány vármegyénkben igazán él, a helyiek ápolják, és az utánpótlás miatt sem kell aggódnunk – mondta a versenyen Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat elnöke.

DSC_2874.JPG

A népdalversenyt a vármegyei önkormányzat az Identitás további erősítése Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében című projekt részeként szervezte meg, s amint az elnök hozzátette: ennek a versenynek a küldetése éppen az, hogy felhívja az itt élők figyelmét a vármegye értékeire, és lehetőséget biztosítson arra, hogy azokat a kincseket, amiket a borsodi, abaúji és zempléni településeken élők őriznek, megmutathassák egymásnak és az egész vármegyének.

DSC_2594.JPG

A népdalverseny döntőjébe 4 területi megmérettetésen keresztül vezetett az út. Az Edelényi Kastélyban megrendezett döntőben 19 csoport és 20 egyéni versenyző fakadt dalra. Elhangzottak többek között borsodban gyűjtött betyárdalok, gömöri, palóc népdalok, nekézsenyi arató népénekek, matyó és velezdi népdalcsokor és kárpátaljai népdalfüzér is. Az összesen 39 produkciót szakértő zsűri figyelte és értékelte. Budai Erzsébet magyar-történelem szakos tanár, Boros Géza énekművész és Zsuponyóné Ujvári Marika etnográfus, muzeológus, népi iparművész által alkotott grémium összesen 15 díjat, köztük két különdíjat, valamint egy kategóriában megosztott harmadik díjat is odaítélt.

DSC_1599.JPG

Az első Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Népdalverseny eredménye Különdíj: Felsőzsolcai Férfi Népdalkör Felsőzsolcai Rozmaring Népdalkör Csoport kategória: Felnőtt: 3: Bogácsi Pávakör, 2: Vadvirág Népdalkör, 1: Tállyai Nefelejts Népdalkör Ifjúsági: 3: Aggteleki duó, 2: Gyöngyvirágok, 1: Dalos Pacsirták Kórus Egyéni kategória: Felnőtt: 3: Szabó Zalán, 2: Szlávikné Komár Krisztina, 1: Indre Andrea Ifjúsági: 3: Novák Péter, 3: Palóczi Péter, 2: Kádár Zoé, 1: Réthi Napsugár

Vissza