A szabadság mártírjai

– így, csupa vérvörös betűvel írták be nevüket a történelembe és minden magyar ember szívébe az 1848–49-es szabadságharc honvéd főtisztjei, akiknek többet ért a haza becsülete, mint életük. Tegyük most félre a pátoszt, s gondolkodjunk el rajta, valóban ott vannak még a magyarság szívében 1849 október 6-a mártírjai? Azzal nem érdemes foglalkozni, mennyien tudnák név szerint felsorolni őket. Attól tartok, kevesen, de nem is a memorizálás a lényeg, hanem a mondanivaló. Mi lehetett az a csodás eszme, amely összehozta egy táborba az egyébként egymásra acsarkodó szerbet, németet és magyart? Nem más, mint a polgári demokrácia, a szabadság! Amely a 12 pontban még csak vágyálom volt, de az áprilisi törvényekben valósággá vált! Meghirdették a törvény előtti egyenlőséget, megszűnt a jobbágyság sok évszázados röghöz kötöttsége. Felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül a Magyar Királyság minden lakója egyenrangú polgárrá vált. Ezért érdemes volt harcolni és meghalni. Mert a honvédtisztek halálukban is példát mutattak: mindig van más út, lehet választani jó és rossz között. Velük egy utat járt Batthyány Lajos első szabadon választott miniszterelnökünk. Emlékezzünk rájuk néma főhajtással!