A tábla túl közel volt
2018. november 8. (csütörtök) 15:14Járművezetés ittas állapotban elkövetett vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy 22 éves hejőbábai férfival szemben. A gyanúsított 2november 2-án 1 óra körül autójával haladt Hejőbába belterületén, amikor lesodródott az útról, majd fatuskónak, betontömbnek ütközött, az autó ezt követően megpördült és kidöntötte a helységnévjelző táblát. Az ittas sofőr könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
![[0_960] hejobaba.jpg [0_960] hejobaba.jpg](news/7630_0_960.jpg)
Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. A megye útjain 2018. október 29-e és november 4-e között 79 közúti közlekedési baleset történt, ebből öt balesetben ittas sofőr volt az okozó.
A járőrök az adott időszakban 19 ittasan volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza








