HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Abaújért, a diákokért, a tehetségekért

2009. július 16. (csütörtök) 13:46
 
Az elnevezés frappánsan és röviden fogalmazza meg, miért hozták létre a Farkas László elnökletével, Szeles András és Karsai Attila szakmai vezetők irányításával működő Abaúj Polgáraiért Alapítványt az Encsi Kistérségben.

Hátrányos helyzetű gyermekeket is támogat az alapítvány

A karitatív szervezet munkája az elmúlt évben teljesedett ki. Az országban másodikként vették fel a kapcsolatot a Demján Sándor Alapítvánnyal, amely eleve az esélyegyenlőséget kívánja javítani a halmozottan hátrányos helyzetű óvodás gyermekek, illetve a tehetséges általános- és középiskolás tanulók segítésével. A megállapodás aláírásakor (amelynek értelmében öt éven keresztül egymilliárd forinttal támogatják az Encsi Kistérség fiataljait) Demján Sándor hangsúlyozta, az egész ország felelőssége, hogy a tehetséges fiatalok ne tűnhessenek el csupán azért, mert hátrányos a helyzetük. Az Abaúj Polgáraiért Alapítvány – e gondolat nyomán – számos programot valósított meg, az eredményeket személyesen tekintette meg Demján Sándor a közelmúltban.

[1_960] Krasznokvajda.jpg

Megvalósult álmok

Az elmúlt egy évben – havonta átlagosan több mint 12 millió forint értékben – 2363 óvodás, általános- és középiskolás gyermek részesült támogatásban. Ezen kívül – egyenként 2,5 millió forint értékben – hat közösségi terem kialakítása is megtörtént Ináncson, Mérán, Szalaszenden, Krasznokvajdán, Encsen, illetve megépült a forrói Napköziotthonos Óvoda játszóudvara.

[2_960] Forro.jpg

- Az alapítvány nem csak a játszóterek kialakítását és a felújítási munkákat támogatta, hanem óvodai foglalkoztató, képességfejlesztő programcsomagot is bevezettünk két intézményben – sorolja Szeles András. - Ennek az volt a célja, hogy az óvodáskorú, de be nem iratkozott gyerekeket bevonjuk az óvodai munkába. Meg kell jegyezni, hogy az együttműködésnek köszönhetően az óvodás korúak étkezési támogatásban részesültek és óvodakezdési csomagot kaptak. Az iskolás diákok számára pedig, a különböző iskolafokozatok szerinti ösztöndíjat folyósított az alapítvány. Alsó tagozatosoknál ez az összeg évi 50 ezer forint, felső tagozatosoknál évi 60 ezer forint, középiskolásoknál – ugyancsak éves szinten – 80 ezer forint.

Táborok itthon és a határokon túl

[3_t] SzelesAndras.jpgA program keretein belül közel száz általános és középiskolás diákot táboroztatott az alapítvány. Volt gyerekcsoport Erdélyben, a Felvidéken és szerveztek a megyében nyári honismereti, olvasó- és sporttáborokat. Mindezek mellett a támogatott általános és középiskolás diákok – a tanulás megkönnyítése érdekében – könyvajándékban részesültek a kötelező olvasmány alprogram segítségével. Nem elhanyagolható részlet, hogy a munkát évi három és félmillió forinttal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat is támogatja – közölte a Kulcs Magazinnal Szeles András. A hallottakat értékelve, illetve a szervezet részletes kimutatását látva megállapítható, hogy minden program időarányosan, és főleg költségarányosan valósult meg. Az első évre rendelkezésre álló 200 millió forintból 30 milliós tartalékot sikerült képezni, amelyből a nyáron induló programelemek (négy tábor, óvodai program, közösségi termek, számítógép-adományozás) előfinanszírozását biztosítják.

Vissza