HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Átadták a Megye Önkéntese díjakat

2022. december 7. (szerda) 12:37
 

Idén is csatlakozott az év megyei önkénteseinek díjazásához a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Család- Esélyteremtő és Önkéntes Ház

A szervezet december 5-én, az Önkéntesség Világnapján adta át a díjakat a megyében kiemelkedő önkéntes tevékenységet végzőknek. A jelölések a megyében működő civil, for- és nonprofit szervezetektől, intézményektől, valamint az egyházaktól, önkormányzatoktól és természetes személyektől érkeztek a megye szinte minden szegletéből. A díjazottakat három fős zsűri választotta ki, amelynek tagja volt a megyei közgyűlés elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka, valamint Skrabski Fruzsina, a Három királyfi, három királylány mozgalom alapítója és Lehoczki László, a Spider mentőcsoport vezetője.

A díjazottak  

Bálint Brigitta (Legyesbénye) már a főiskolás évei alatt tevékenyen segítette a fogyatékkal élő fiatalokat: órákra, foglalkozásokra kísérte őket, jótékonysági programokat szervezett számukra. Az anyák szállásán élők számára rendszeresen lelki segítségnyújtást biztosított. Részt vett a Csodavár korai fejlesztőcentrum kialakításában, segítette a Down szindrómás gyerekek integrálását, aktívan részt vett programjaikon. 11 éve fő szervezője a református egyház nyári gyerekhét rendezvényének, 3 éve a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű program megyei koordinátora. Projekttervet készít a közösségépítés, környezetszépítés érdekében és tevékenyen vesz részt annak megvalósításában. Néhány évvel ezelőtt a településen élő fiatalokból, felnőttekből jótékonysági kórust alapított, melynek ő is tagja.  

Lehoczky Krisztián a Mályi Természetvédő Egyesület és a Mályi Madármentő állomás vezetője, aki 10 éve megállás nélkül küzd a madarakért. Országosan is kiemelkedő munkájának több ezer sérült madár köszönheti a gyógyulását, életét. A Mályi Természetvédelmi Egyesület 2012 decemberében alakult Mályiban azzal a céllal, hogy az állami természetvédelem munkáját kiegészítve természet- és madárvédelmi tevékenységet folytasson a védett és nem védett területeken, továbbá elősegítse a madárvédelmi munkákat és növelje a madártani felmérések intenzitását. Ma már Krisztián családja is segíti az Egyesület munkáját.  

Fügedi István a Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesületének alapításától kezdve, 27 éve nyújt segítséget a környéken fogyatékkal élő felnőtteknek és fiatalkorúaknak. Eleinte az ifjúsági csoport vezetőségi tagjaként a csoport szervezése, ennek nyomán számtalan fiatal mozgássérülteknek szóló program megvalósítása kötődött nevéhez. Ma is aktív tagja az Egyesületnek, amely 4 kistérségben (Mezőkövesd, Mezőcsát, Tiszaújváros és Emőd) ezen belül 39 településen végez szolgálatot, taglétszámunk meghaladja az 5000 főt.  

A KSH 2020-as adatai alapján a civil szervezetek országosan 311 ezer fő önkéntest tartanak számon, akik összesen 42 millió önkéntes munkaórát végeztek. Ebből a számadatból következik, hogy a bérek becsült megtakarítása eléri a 94 milliárd forintot, vagyis az önkéntesek munkája ennyivel járult hozzá az ország jobbá tételéhez. Ezt a virtuális összeget a természetvédelembe, ifjúságnevelésbe, szociális támogatásba, kultúrába, vagyis az ország építésébe, jobbításába fektették be az önkéntesek. Ezt a munkát ismerte el a Család-, Esélyteremtési és Önkéntes Ház és a Háromkő Egyesület a díjazással, ami jól reprezentálja Borsod-Abaúj-Zemplén megye formális és nem formális közösségeinek tevékenységeit és erejét.

DSC_0828.jpgJernei Péter a Család-, Esélyteremtő és Önkéntes Ház megyei irodavezetője, tőle jobbra Bálint Brigitta és Lehoczky Krisztián, valamint dr. Schirger György, a Megyei Önkormányzati Hivatal jegyzője, és Lehoczki László zsűritag.

Vissza