HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Átvették megbízólevelüket a vármegyei képviselők

2024. június 21. (péntek) 09:16
 

Ünnepélyes keretek között átvették megbízólevelüket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés és a területi nemzetiségi önkormányzatok megválasztott képviselői.

Dr. Schirger György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Választási Iroda vezetője köszöntötte a mandátumot szerzett vármegyei önkormányzati képviselőket, és gratulált nekik az elért eredményeikhez. Mint elmondta, fontos változás volt az előző választásokhoz képest, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásával egyidőben került sor az Európai Parlament tagjainak megválasztására. A magas részvételi arány azt mutatja, hogy a választópolgárok is átérezték ennek jelentőségét és felelősségteljes döntéseket hoztak június 9-én.

Dr. Murányi Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Választási Bizottság elnöke ezt követően a választás eredményéről adott tájékoztatást, amelyben megjegyezte, a „2019. évi általános önkormányzati választáshoz képest a szavazáson megjelent választópolgárok száma emelkedett”.

A Bizottság elnöke néhány érdekes adattal is érzékeltette, milyen nagyságrendű feladat volt a választás lebonyolítása a vármegyében. Ugyanis „a vármegye 358 településén a választópolgárok száma a választás kitűzésekor 511.307 fő, a szavazás napján 507.242 fő volt. A vármegyei közgyűlés választására jogosult választópolgárok száma: 387.676 fő, a választáson megjelent 228.488 fő, és az összes érvényes szavazólap 219.667 darab volt. Összesen 775 szavazókör működött, és minden szavazókörben legalább 5 szavazatszámláló bizottsági, az egy szavazókörrel rendelkező településeken helyi választási bizottsági tag dolgozott egyszerre.”

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Választási Bizottság 2024. június 10. napján a 87/2024. (VI. 10.) határozatával állapította meg a vármegyei önkormányzati választás eredményét, amely 2024. június 13-án 16,00 óra után vált jogerőssé.

448574474_909653087842036_96952909973539889_n.jpgA Fidesz-KDNP vármegyei listavezetője, a vármegyei közgyűlés  jelenlegi elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka az átvett megbízólevéllel.

A megválasztott vármegyei közgyűlési képviselők megbízólevelét dr. Murányi Zsolt adta át. Az október 1-vel megalakuló új vármegyei közgyűlésben a választás eredményeképp a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség - Kereszténydemokrata Néppárt közös listája 17 mandátumot, a Magyar Szocialista Párt önálló listája 1, a Demokratikus Koalíció önálló listája 3, a Mi Hazánk Mozgalom önálló listája 5, a Momentum Mozgalom önálló listája 2 mandátumhoz jutott. Azt, hogy az adott vármegyei közgyűlés hány tagból áll, a vármegye lakosságszáma alapján a Területi Választási Bizottság határozta meg. E szerint a vármegyei közgyűlés tagjainak száma a 2024-2029-es ciklusban 28 fő (ez egyébként egy fős csökkenést jelentett 2019-2024-eshez képest).

megbizo_01.jpg

A 2024. október 1-vel megalakuló új vármegyei közgyűlés azon tagjai, akik átvették megbízólevelüket június 20-án, a Vármegyeháza Dísztermében.

A Területi Választási Bizottság elnöke a vármegyei közgyűlési tagok megbízólevelének átadása után a német, a ruszin, a roma, a szlovák területi nemzetiségi önkormányzati képviselőknek szóló megbízóleveleket is átadta.

Vissza