HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Az Orbán-kormány államtitkárai megyénkből

2010. június 17. (csütörtök) 20:55
 
A Sándor-palotában adta át Sólyom László köztársasági elnök június 2-án, az Orbán-kormány államtitkárainak kinevezési okmányát. A 42 új államtitkár között két megyénkbeli politikus van: a miskolci dr. Répássy Róbert és a mezőkövesdi Tállai András is átvehette kinevezését. A politikusokat a rájuk váró feladatokról kérdeztük.

 

SZIGORÚ ÉS KÖVETKEZETES BÜNTETŐ POLITIKÁT

[2_180] RepassyRobert2.jpgAz újonnan létrehozott Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára lett dr. Répássy Róbert. „A minisztérium a Miniszterelnöki Hivatalból, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és az Önkormányzati Minisztérium egy részéből jött lére, a kormány és a közigazgatás működését hangolja össze.
Az igazságügyi terület három nagy részből áll össze: a jogalkotás előkészítése, a többi minisztérium előterjesztéseinek „öszszefésülése” és a jogharmonizáció. A miniszter helyetteseként végzem a munkám, amit szakpolitikai feladatnak tekintek. Célom a kormányprogramban megfogalmazottak megvalósítása” – fogott szakterülete bemutatásába dr. Répássy Róbert, s máris mondott néhány konkrét példát: „Kisebb képviselőtestületek, az alkotmányozás technikai, szakmai hátterének biztosítása. Ide tartozik a közigazgatási reform is, a minisztériumokban szét kell választani a politikai és közigazgatási tisztségeket. A bürokrácia csökkentése, kevesebb minisztérium, hivatal, kevesebb vezető, kevesebb bürokrata, hatékonyabb működés. Célunk, hogy a lakosság felé szolgáltatásként jelenjen meg az államigazgatás, az egyablakos rendszer bevezetése. Az állampolgárok jelenleg nem tudnak eligazodni az államigazgatás dzsungelében, 35-40 dekoncentrált állami szervezetnek van megyei kirendeltsége, ezeket a töredékére kell csökkenteni.” A jogalkotás terén a már említett alkotmányozás mellett két hasonló jelentőségű, nagyszabású feladatot is megemlített dr. Répássy Róbert: „Szeretnénk új Polgári törvénykönyvet alkotni. A 2009-es, amit a szocialisták a szakma tiltakozása ellenére fogadtak el, nem fog életbe lépni. Vékás Lajos professzort felkértük az átdolgozásra, hogy időt álló, a szakma által támogatott törvénykönyvünk legyen. A másik a Büntető törvénykönyv. Szigorú és következetes büntető politikát szeretnénk. Az 1978-as BTK már annyiszor volt módosítva, hogy nem egységes, szakmailag is megérett a cserére. Ezekben részt venni olyan szakmai kihívás, ami jogász életében nagyon ritkán fordul elő. Kellő alázattal köszönöm a választóknak a lehetőséget. Az elmúlt nyolc évben sok politikai csatát vívtam, most a szakpolitikára szeretném helyezni a hangsúlyt” – magyarázta elképzeléseit dr. Répássy Róbert államtitkári kinevezése után néhány órával. Hozzátette: borsodiként lehetőségeihez mérten támogatni fogja az innen induló képviselői kezdeményezéseket.


PÉNZÜGYÉR AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÉLÉN

[1_300] TallaiAndras2.jpgTállai András Mezőkövesd polgármestere, Matyóföld országgyűlési képviselője az első Orbán kormány idején a Pénzügy minisztérium politikai államtitkára volt, most pedig a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára lett. A kinevezése utáni napon beszélgettünk.
„Feladatom, az önkormányzatokért felelős államtitkárság ellátása. A megszűnő Önkormányzati Minisztérium négy másikba megy át. A BM-be az önkormányzatok működése, finanszírozása, a katasztrófavédelem, az építéshatóság, a területrendezés, a településfejlesztés kerül. Ezek lesznek a felügyeletem alatt” – sorolta a szakterületeket. „Még nem tudom, hogy a személyi feltételek milyenek? A következő napok feladata, a működés infrastruktúrájának megteremtése. A stratégiai feladat az önkormányzati rendszer átalakításának a kidolgozása. A helyettes államtitkár jogi végzettségű lesz, én pénzügyi vagyok. Az én feladatom lesz a költségvetésben a BM forrásainak a megteremtése”- mutatta be tevékenységi körét Tállai András. Adódik a kérdés, marad-e energia az országgyűlési képviselőségre is? A válasz határozott: „Lenni kell energiának arra, hogy képviselőként tartsam a kapcsolatot, nem csak a borsodiakkal. Nyilván a települések kéréseit is figyelembe kell vennem a költségvetési törvényen belül. A megye dolgaival, a gazdaságfejlesztéssel, kiemelten a kövesdi reptér fejlesztésével kapcsolatban lesznek feladataim” - vélekedett Tállai András.

Vissza