HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Bányásznapi ünnep Múcsonyban

2008. szeptember 8. (hétfő) 15:59
 
Bányásznapi ünnepséget tartottak Múcsonyban szeptember 7-én. A rendezvényen Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke emléklapokat adott át a bányászélet kiemelkedő résztvevőinek.

Megyeszerte tartottak Bányásznapi ünnepséget, a központi ünnepség helyszíne Múcsonyban volt. A megnyitó beszédet a Bányász és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, Hámori István Péter tartotta. Beszédében kiemelte az összetartozást, egymásra utaltságot és a bányászmúlt emlékeit idézte fel.
Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, az Európai Unióban is egyre inkább előtérbe kerül a föld mélyében rejlő szénvagyon kitermelésének fontossága. Kellő anyagi ráfordítással és támogatással a kitermelés gazdaságossá tehető, hazánkban pedig megtörtént már a szénvagyon felmérése, és a saját vagyon kitermelése lehetővé válhat. A szénbányászat újraélesztéséhez azonban a szakképzés is szükséges. Hazánkban kevés a lehetőség, hiszen az országban mindössze egy mélyművelésű bánya működik - Márkushegy -, megyénkben pedig csak egy külszíni bánya, Bükkábrányban.

[3_180] Banyasznap.jpg [2_180] Koszoruzas.jpg
[1_180] Elismeresek.jpg [4_180] Mazsorettek.jpg

A megyei bányásznapi rendezvény zászlófelvonással kezdődött, majd a résztvevők megemlékeztek a bányászat hősi halottairól. Dr. Ódor Ferenc, a Megyei Közgyűlés elnöke közgyűlési emléklapot és Feledy Gyula Kossuth díjas művész által készített bányász-rézkarcot adott át a megye bányászéletének kiemelkedő résztvevőinek, volt bányászoknak, összesen 20 főnek. A bányász szervezetektől Viszlai Viktor, Múcsony polgármestere arany emlékgyűrűt vehetett át. A rendezvényre mintegy 500-an látogattak el. A hivatalos ünnepség után kulturális műsorokkal, este pedig tűzijátékkel szórakoztatták a jelenlévőket.

forrás: www.baz.hu

A bányásznap

1919. szeptember 6-án csendőrsortűz oltotta ki bányászok életét Tatabányán. Ennek emlékére 1951 óta minden bányavidéken szeptember első vasárnapja a bányászat, a bányászatban dolgozók nagy áldozatokat követelő munkájának ünnepnapja.

Jó szerencsét! – így köszöntik egymást a bányászok Magyarországon 1893 óta. Így, vagy nagyon hasonlóan üdvözlik egymást a bányászok Európa szerte, de talán a világon mindenhol. A magyar köszönés a német Glück Aufból származik, aminek a tükörfordítását, a Szerencse fel!-t, magyarosították Jó szerencsét!-re.

Vissza