HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vendégségben

Bibliavasárnap Vizsolyon

2017. március 6. (hétfő) 13:44
 
A vizsolyi református gyülekezet vasárnap történelmi időket idéző bibliavasárnapot tartott. A Biblia falujában ez alkalommal D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Bibliatársulat elnöke hirdette az igét.

Ünnepi prédikációjában kifejtette,  hogy a korunkban divatos és elkényelmesedett „wellness kereszténységgel” szemben határokat és törésvonalakat átlépő áldozatos szeretettel kell az evangéliumot ma is hordoznunk, nem szégyellve annak Pál apostoli „bolondságát” sem. Róm 1,16 textusa alapján kifejtette, hogy ma is számos alkalmunk van rácsodálkozni Isten evangéliumba rejtett erejére, hiszen az emberi haladás legnagyobb történelmi eseményei között első helyen a szentírás nemzeti nyelven való kiadása, majd a reformáció átformáló hatása vannak, megelőzve például Amerika felfedezését, vagy a gőzgép feltalálását.

Az ünnepség felemelő pillanatai közé tartozott, hogy dr. Szabó András irodalomtörténész, egyetemi tanár és Vizsolyi Biblia kutató ismertette kutatásainak legfrissebb eredményeit, valamint a történelmi reformátori/bibliakiadó családok nevében megemlékeztek a leszármazottak (Károlyi Lászlóné, valamint Mankovics Tamás) is.

[0_960] vizsoly.jpg

Az ünneplő közösség szentírásért való hálaadása az egyházközség hitvalló nyilatkozatában csúcsosodott ki, amit megpecsételt a Vizsolyi Biblia legújabb hasonmáskiadása, az úgynevezett hungarikum. E három kötetes, kézműves minőségű hasonmás Vincze László Magyar Örökség díjas papírmerítő- és könyvkötő műhelyének egyedi gyártású remeke, ami küllemében és minőségében messze meghaladja az eddigi hasonmáskiadások ipari minőségét. A Vizsolyi Biblia hungarikum kiadása, egyedülálló szakmai teljesítményként, a könyvszakma érdeklődését már eddig is magára vonta, ugyanis prototípus példányát a tavalyi Budavári Könyvünnepen mutatta be a szakmai közönségnek a kiadásért felelős egyházközség és könyvműhely.

Vissza