HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Bodrogkeresztúr és a jereváni rádió

2009. október 13. (kedd) 13:38
 
Bodrogkeresztúr az elmúlt napokban a figyelem középpontjába került. A zempléni településen – egy kereskedelmi televízió híradása szerint – negyven centiméteres kilátót építettek majdnem negyvenmillió forintból, amit pályázaton nyertek. Májer József, Bodrogkeresztúr polgármestere lapunknak azt nyilatkozta, a hírnek ebben a formában nincs valóságtartalma, és egyszerűen nem érti, miért ez az alaptalan támadás? De mint mondja, a rossz hír szárnyakon jár, besározták húszévi munkánkat, lejáratták a települést.

Májer József: Besározták húszévi munkánkat, lejáratták a települést.

Nézzük az előzményeket: 2003-ban tizenhárom település fogott össze az Összefogással Tokaj Világörökségéért pályázati program megvalósítására. A program során tizenhat beruházás valósult meg, és ezeket 2007-ben át is adták. Az összefogásnak Bodrogkeresztúr is tevékeny részese volt, és az ma is. A településen két fejlesztés történt: egy használaton kívüli, leromlott állagú épületet turisztikai központtá alakítottak, a Dereszla domb tetején, a víztározók mellett pedig egy kilátópontot építettek.
[2_t] MajerJozsef.jpg„A beruházás nettó összege 31 millió 980 ezer forint volt” – hangsúlyozta lapunknak Májer József. Hozzátette: „Nem kilátó építésére, hanem „a területen egy kijelölt pont” megépítésére és „a környék rendbetételére”, „a kilátópont megközelítésének kiépítésére” nyertük az összeget. A kilátópont kivitelezése mintegy 11 millió forintba került. A fennmaradó – kevéssel több, mint – 20 millió forintból valósítottuk meg a környezet-rehabilitációt, 1000 négyzetméter út épült, és ugyancsak ez az összeg fedezte az ott található ősfenyves rekonstrukcióját, a terepkialakítást, a közösségi tér építését és éppen a vízmű védelmére, a régi helyett az új kerítés és kapu felállítását. Felszereltünk 15 táblát, facsemetéket ültettünk, elszállítottuk a kirándulóhelyről a törmeléket, kialakítottunk egy tűzrakó helyet.”
A polgármester sérelmezte azt is, hogy a szóban forgó tudósítás óta eltelt időszakban a médiumok egy része nem vette a fáradtságot, hogy tájékozódjon az ügyről, pedig ezt megtehették volna a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél is, ahol a tervek ismeretében döntöttek a beruházásról. A pályázat részletei pedig Bodrogkeresztúr honlapján is megtekinthetők.

– Az mondják nekem, hogy ne játsszam a nyelvészt, és ne bűvészkedjek a számokkal. De nem én találtam ki a „kilátó” elnevezést, és nem én mondtam a negyvenmilliós bruttó összeget. Magát a helyet a köznyelv valóban kilátóként emlegeti, mert remek a kilátás a Bodrogzugra, ami Európai jelentőségű élővizes hely, fokozottan védett. Nem győzöm elégszer elmondani: a pályázatban egy kijelölt pont megépítése és a környék rendbetétele, a kilátópont megközelítésének kivitelezése szerepelt – és ez a polgármester zárómondata, mert rendkívüli képviselőtestületi ülésre siet, amit a kialakult helyzet miatt hívott össze.

[1_960] Kilato2.jpg

A Zemplénben, egy hegytetőn, a víztározó szomszédságában, pályázaton nyert pénzből, a környezetébe illeszkedő kilátópont, rendezett, kultúrált környezet várja a Világörökségben gyönyörködni vágyókat. A borvidék most mégsem ettől hangos. Nekünk pedig az egész történetről a szocializmus időszakának „jereváni rádiós” vicce jut eszünkbe, amely így hangzik: Igaz-e, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak? – A hír igaz – közli a jereváni rádió –, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. 

Vissza