HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Egész pályás megtévesztés

2007. november 13. (kedd) 11:32
 
(Jeney Edit jegyzete)„Figyeljék a kezemet, mert csalok!” – mondta Rodolfo, és a tisztelt publikum az egyik ámulatból a másikba esett. Az élet más porondjain viszont sokszor nem figyelmeztetnek bennünket, s közben bűvészkedés helyett csalás, valódi becsapás folyik. S ráadásul, miközben az előbbire önként mentünk, és érte önként fizettünk, ez utóbbin kötelező módon, s az adóforintjainkból vagyunk jelen. És sokszor csak utólag vesszük észre, hogy már megint rászedtek, megtévesztettek bennünket.
A megtévesztés fogalomkörét az egyik neves kommunikációelméleti kutató így határozta meg: „olyan üzenet, melynél a közlő tudatosan arra törekszik, hogy a befogadóban hamis képzeteket és téves következtetéseket alakítson ki”. Nem kétséges például, hogy milyen hamis képzeteket és téves következtetéseket akartak bennünk kialakítani, mikor széltében-hosszában azt hirdették, hogy egy neves független szakcég szerint 29 európai országból mi a huszonnegyedikek vagyunk az egészségügyi ellátás mutatói alapján. Elhallgatván azt, hogy 2005-ben, mielőtt még elkezdődött volna a Molnár Lajos – Horváth Ágnes ámokfutás, még a 14. helyen, vagyis 10 hellyel előrébb voltunk ebben a sorrendben. (Az elhallgatást egyébként a megtévesztés egyik alapvető stratégiai eszközeként szokták emlegetni a szakemberek.)
Újabb bűvészmutatvány: a kormány szabaddemokrata keze megint vasúti szárnyvonalakat számol fel. És ebben megyénk is érintett. Az újabb falurombolás fő indokaként a MÁV veszteséges működése és a gyér utasforgalom szerepel. Arról viszont nagy a hallgatás, hogy az eddigi vasútbezárások sem hozták meg a kormány által várt megtakarítást, a jelenlegi felszámolásoktól remélt megtakarítás pedig nevetségesen kicsi a MÁV veszteségéhez képest. Az utasforgalmat meg olykor a menetrend összehangolása is növelné…
Az oktatást szintén évek óta veri a nagy átalakítási hév. A legújabb hír a szabad iskolaválasztás eltörlésének fontolgatásáról, tervezéséről szól. Az indoklás szerint az esélyegyenlőséget növelné ez a lépés. Ugyan kinek az esélyegyenlőségét növelné ez?! Mert hogy annak a gyereknek biztos nem, akit édesanyja, munkába menet, naponta áthord egy szomszéd település iskolájába. Ha ezt a jogfosztást is sikerül keresztülhajtani, akkor sok, egészséges ambícióval rendelkező szülő, aki gyermekét legalább a saját szellemi, iskolázottsági szintjére szeretné felhozni, és ezért képes áldozatokat is vállalni, keserűen tapasztalja meg az esélyt csökkentő, lefelé nivelláló egyenlőséget a saját lakókörzetében, és az úgynevezett jobb és rosszabb lakóhelyek közötti egyenlőtlenség áthidalhatatlanságát.
S mire ez a nagy sietség, hogy még hatástanulmányok sem készülnek?! Olyan ez – egy amerikai kommunikációs tankönyv hasonlatát kölcsönvéve –, mintha a hatékonyabb bírósági tárgyalás érdekében kihagynák a bizonyítékok vizsgálatát, és rögtön az ítéletre térnének.
Vissza