HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Egy kis megyetörténet 12. rész – A Füzéri vár

2020. szeptember 10. (csütörtök) 15:18
 

Romjaiban is pompás látvány volt a Füzéri vár, amelyet  néhány évvel ezelőtt teljesen visszaépítettek, s most, mint egy sasfészek uralkodik a környező vidék fölött. A hajdani erősség arról híres, hogy a mohácsi katasztrófát követően egy ideig itt őrizték a szent koronát. 

A Füzéri vár a névadó település fölött, egy sziklaszirten áll. Az első okleveles említése 1264-ből ered. A szakemberek szerint azonban a vár sokkal régebbi; vélhetően az régiót uraló Aba nemzetség építette. A magán tulajdonú (földesúri) kővárak közül az egyik első volt az országban, amelyet eladtak II. Andrásnak, majd újra visszakerült az Abákhoz, de az 1312-ben vívott rozgonyi csata után elkobozta és a Drugetheknek adományozta.  

Füzér 1389-be került a Perényi család tulajdonába, s 1567-ig birtokolták. Perényi Péter koronaőr a magyar történelem egyik legvérzivatarosabb korszakában, 1526-ban egy ideig itt őrizte a Szent Koronát. Később Perényi Gábor reneszánsz palotaszárnnyal tette lakályossá az erődöt.

Mivel a család a reformációt követően hitet váltott, a vár rendszeresen otthont adott a kálvinisták és a lutheránusok közötti hitvitáknak. Füzér ekkor élte fénykorát. Később a kincstár tulajdonába került, s karbantartás hiányában romlani kezdett. A katonai jelentőségét vesztett várat  1676-ban a császári őrség védelem szempontjából használhatatlanná tette, felgyújtotta, majd elvonult.  

fuzer2.jpg

Thököly idejében már csak a majorság volt lakható. A palota és egykori erőd porladásnak indult. A reformkor idején – több más impozáns hazai várromhoz hasonlóan – Füzért is a nemzeti múlt egykor fontos helyszíneként emlegették.

A XX. század első felében a tulajdonos Károlyi család állagmegóvást végeztetett a romokon. A szakszerű régészeti feltárás 1977-ben indult meg, ami a rendszerváltás után folytatódott. A rekonstrukció első üteme 2013-ban indult az alsó várral, amelyet a felső követett a palotával. A projekt uniós támogatással valósult meg, és a 2016-os kapunyitás óta várja a látogatókat.  

(Csontos László)

Vissza