HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Egy kis megyetörténet (15. rész) – A lillafüredi kisvasút

2020. október 5. (hétfő) 12:54
 

Novemberben lesz 100 éves Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legnépszerűbb turisztikai attrakciója a „lillafüredi kisvasút”, vagyis hivatalos nevén a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁÉV), amely az országcsonkítás után mindössze 9 hónap alatt épült meg.

Az erdei vasút ötlete már korábban felvetődött, s az első világháború alatt kezdtek el vele komolyabban foglalkozni. 1918 februárjában megbízták a budapesti Stern testvéreket a tervek elkészítésével. Két évvel később a kereskedelmi miniszter rendeletben megadta az engedélyt.

A Fáskert (Miskolc) – Garadna közti 17,7 km-es fővonalat mindössze 9 hónap alatt építették meg, és 1920. november 14-én megérkezett a Bükkből az első fával megrakott szerelvény Miskolcra. 1923-ban átadták a Papírgyár és Mahóca közti 11 km-es szárnyvonalat. 1927-ben a Fáskerttől áthelyezték a végállomást a Szent Anna templom szomszédságába (az idősebb korosztály tagjai még jól emlékeznek rá, fél évszázadon át innen indultak a kiránduló vonatok a Bükkbe).

Még több kisebb pályarésszel bővült a kisvasút hálózata, amelyek közül kiemelkedik a Ládi telepi, amely révén csatlakoztak a normál vasúthoz. A teherszállítás mellett hamarosan megindult a személyszállítás is a vasúton, igaz eleinte alárendelt szerepben. A Palotaszállóhoz szükséges építőanyagok jelentős részét a kisvasúton szállították a Bükkbe. A szálloda megnyitását követően fokozatosan előtérbe került a kirándulók szállítása, amely mára fő profillá vált.

Különlegesség, hogy az 1933-as Lillafüredi Írói Hétre kultúrvonatokat indítottak Budapestről Lillafüredre, egyszeri, Ládiban történő átszállással. A második világháború alatt nagy szolgálatot tett a LÁÉV Miskolcnak, ugyanis 1944-ben gyakorlatilag csak a kisvasúton érkezett szén és fa a városba. A frontharcok a kisvasutat se kímélték, a forgalom november 14-én állt le és december 12-én indították újra. Hámort, Lillafüredet, Ómassát ekkor csak a LÁÉV kötötte össze a várossal. A modernizálás keretében 1972-ben állították le az utolsó gőzmozdonyt, azóta diesel, illetve az elmúlt évek fejlesztéseinek hála hibrid mozdonyok közlekednek.

A hetvenes években megkezdődött a LÁÉV hanyatlása, 1973-ban a Szent Annától visszakerült a végállomás a Fáskerthez, majd 1978-ban városrendezési okokból felszámolták a 4,4 km-es városi szakaszt és az új, jelenleg is használt végállomás a diósgyőri Dorottya utcába került. 1980-ban pedig a teherforgalom is lecsökkent miután leállították a szén és a kő szállítását, 1989-ben pedig a teljes teherszállítás megszűnt, bezárták a Ládi telepet, s több mellékvonal leállt. A mahócai szárnyvonalon azóta csak nyáron, turista szezonban van menetrendszerű forgalom. Az újítástól sem ódzkodnak. Az elmúlt években nagy sikerrel üzemelt a Mikulás vonat, amelyet hamar megszerettek a miskolci, borsodi gyerekek.

(Csontos László)

Vissza