HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
autó-motor-sport

Egyedülálló birkózó-együttműködés

2007. március 1. (csütörtök) 14:12
 
A Diósgyőri Birkózó Club (DBC) országos viszonylatban is egyedülállónak számító együttműködési szerződést kötött Borsod-Abaúj-Zemplén megye több birkózószakosztályával, egyesületével.

A tavaly december 20-án, a hagyományos Birkózó  Karácsonyon aláírt megállapodást azóta már komoly gyakorlati tartalommal is megtöltötték. 

– Rónai Kálmán, a megyei birkózószövetség elnöke, egyben az országos szervezet alelnöke biztosított bennünket támogatásáról, sőt, az eltelt időben már a Magyar Birkózószövetség is hivatalosnak tekinti a sportág fejlődését szolgáló törekvéseinket – hangsúlyozta Repka Attila, a DBC elnöke, aki maga is tevékenykedik edzőként. – A márciusi diákolimpiai versenyek előtt hetente egyszer látogatnak el a mi csarnokunkba Telkibánya, Encs, Szerencs és Szendrő tehetséges birkózó palántái. Itt kell köszönetet mondanunk az encsi, telkibányai, illetve a szerencsi bejárást anyagilag is támogató két szakosztályelnöknek, Szeles Andrásnak és Koncz Ferencnek. A szendrői lányoknak mi fizetjük a beutazásukat. Mindez egyébként nem csupán pénzkérdés, sokat számít a jó akarat, a jó szándék is. A tehetséges vidéki gyerekekkel közösen három diák és három-négy serdülő korcsoportos csapat indítását tervezzük az országos bajnokságokon. A megállapodás értelmében az ocsb-ken szerzett pontok a DBC-t illetik meg, viszont az egyéni bajnokságokon, illetve a diákolimpiai döntőkben begyűjtött pontok az adott egyesületnél maradnak.

Példaképeket is találhatnak

Február végén volt egy közös edzés Diósgyőrben, amikor Komári Tibor (képünkön balra) birkózó világ- és Európa-bajnok, vendégeskedett a DBC-csarnokban. A felnőtt kötöttfogású válogatott szövetségi kapitányi posztjáról nemrégiben leköszönt egykori olimpiai ezüstérmes, aki jelenleg az MBSZ megbízásából „vándoredzőként” járja az országot, nagy sikerű bemutató-tréninget tartott a közel száz utánpótláskorú sportolónak és edzőiknek. Mivel a résztvevőknek nagyon tetszett a kezdeményezés, folytatása következik. Repka Attila és munkatársai személyes kapcsolatok révén további egykori és jelenlegi neves versenyzőket szeretnének meghívni Diósgyőrbe. A kiválósággal való személyes találkozás újabb lehetőséget kínál a fiataloknak arra, hogy példaképet találjanak maguknak hazánk legjobbjai közül.

Vissza