HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Erdélyi Magyar Örökség Emlékkövek

2008. december 20. (szombat) 09:20
 
Két jeles évforduló alkalmából ünnepelt nemzetünk példaképeinek hátrahagyott öröksége előtt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés december 12-én. Ritkaság számba menő emlékkiállítást nyitottak meg, emlékköveket avattak fel és átadták az Erdélyi Magyar Örökség okleveleket.

„100 évvel ezelőtt született Wass Albert erdélyi író és 80 évvel ezelőtt alakult meg az Erdélyi Helikon íróközösség, amelynek Wass Albert is tagja volt. Emlékeznünk kell rájuk, mert nemzetünkhöz való ragaszkodásuk révén példát mutattak nekünk abban, hogy miképpen szolgálhatjuk tehetségünkkel népünket. Életünk iránytűi ők, akiktől bátorítást nyerhetünk hovatartozásunk megéléséhez.” – hangsúlyozta megnyitó beszédében Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke.

[2_300] Helikon.jpg

[4_t] NagyKemenyGeza.jpg„A „világfigyelő tetőként” magát meghatározó Erdélyi Helikon íróközösség 1926-ban alakult meg a transzszilvanizmus eszméjét és létjogosultságát hirdetve. Tagjai ma is követendő példaként, méltóan megtették a magukét az erdélyi magyarság megmaradásáért.” – mondta Nagy Géza, Báró Kemény János unokája az Erdélyi Helikon írótársaság emlékkiállítását megnyitva. (A grófi Kemény család, Erdély legrégibb családjainak egyike, mely több államférfit, tudóst és írót adott a hazának. – a szerk.)

[3_180] TakaroMihaly.jpgA megemlékezés záróakkordjaként emlékköveket avattak fel Wass Albert író születésének 100. évfordulója alkalmából és az Erdélyi Helikon írótársaság 80 éves fennállásának tiszteletére. A magyarságunk szellemi- és kulturális örökségünk időtlenségét szimbolizáló Erdélyi Magyar Örökség Emlékköveket a Megyeháza udvarán helyezték el. Az erdélyi Jód patak völgyéből származó két kő egyikén Wass Albert arckép-plakettjét, míg a másik belsejébe az Erdélyi Helikon Magyarországi Barátainak 1937-ből származó „Aranykönyvét" helyezték el. A könyv az Erdélyi Helikon társaság névsorát, valamint az írók válogatott műveit tartalmazza. Takaró Mihály irodalomtörténész ünnepi beszédében kiemelte: „Ha ránézünk ezekre a kövekre, az juthat eszünkbe: XX. századi magyar sors, magyarság, jelkép és követendő minta. Wass Albert pedig az egyetemes magyarság írója. Talán nem véletlenül alakult úgy a sorsa, hogy emigránsként is, hontalan menekültként is, határontúli magyarként is, visszatért magyarként is és anyaországi magyarként is megélhette ezt a sorsot. Művészete is, ugyanilyen egyetemes hatással van a jelenlegi magyarságra is. Ezért elengedhetetlennek látszik helyét kijelölni és nemcsak az olvasóközönségnek, hanem az irodalmas szakmának is a magyar irodalmi kánonban.”

[7_300] Avatas1.jpg

[8_180] Avatas2.jpg [6_180] Avatas3.jpg

[5_300] Emlekezok.jpg

Az Emlékköveket Bartha József holtmarosi református lelkész áldotta meg a történelmi egyházak tisztségviselőivel, majd mécseseket helyeztek el az ünnepségen résztvevők.

[1_300] Elismertek.jpg

Az ünnepség keretein belül átadták az Erdélyi Magyar Örökség Okleveleket. Az elismerést azok kaphatják meg, akik munkájukkal, hivatásukkal, példamutató magatartásukkal kultúránk továbbélését szolgálják. Az oklevelet Bartha József holtmarosi református lelkész, Koltay Gábor rendező, színházigazgató, Nagy Kemény Géza grafikus, dr. Schulek Ágoston egyetemi docens, Takaró Mihály író, irodalomtörténész és Zs. Papp Ferenc népművelő, történelem szakos középiskolai tanár vehette át.


Vissza