HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Eszenyi Enikő: „Nem várok a fogadalmakkal az év utolsó napjáig”

2008. december 8. (hétfő) 13:22
 

Gyerekként táncosnőnek készült, majd a színészet mellett döntött a Megasztár negyedik szériájának egyetlen női zsűritagja. Eszenyi Enikő Kossuth-díjas Érdemes Művész filmet forgat, színházban játszik, rendez, emellett az egyik kereskedelmi televízió tehetségkutató versenyének ítésze is. Reggeltől estig dolgozik, így nem csoda, hogy még telefonon is csak nehezen érhető utol. A tőle megszokott kedvességgel fogadja hívásom, készséggel és lelkesen beszél „új szerepéről”.

[2_180] EszenyiE.jpgNagy örömmel veszek részt a Megasztárban, de most már egy kicsi szorongás is van bennem, hogy hamarosan eljön az utolsó adás, és véget ér ez a sorozat. Nagyon szerettem csinálni, nagyszerűek voltak a munkatársak, úgyhogy nagyon élveztem minden percet. Azt pedig izgalommal várom, hogy ki lesz a Megasztár.

- Adásról adásra más, extravagáns külsővel kápráztatja el a nézőket. Saját ízlést dicsér ez a megjelenés, vagy aláveti magát a stylist döntésének?

- Nem, szó sincs erről. A stylistot én választom, tehát ez is az én döntésem. Gilice Márti fiatal színésznő a stylistom, aki a budapesti Kamaraszínház tagja. Az elv pedig az volt, hogy minden adásnál bemutassuk egy fiatal divattervező munkáját. Ők terveket, anyagmintákat hoznak, és az én instrukcióim alapján, de együtt döntjük el, hogy mit viseljek az adott este. Tulajdonképpen ez is egyfajta tehetségkutatás, így a nézők nem csak a fiatal hangokat, de a fiatal divattervezőket is megismerhetik egy-egy adás alkalmával. Ez a két műfaj egyébként kapcsolódik egymáshoz, hiszen aki Megasztár akar lenni, annak nagyon fontos a külső.

- Nehéz az ítész feladata? Mennyire nyomasztó, hogy mások sorsáról kell dönteni?

- Nem mi döntünk, hanem a nézők szavazatai. Mi csak megmentünk egyet azok közül, akikre a nézők a legkevesebb voksot küldték. Miközben a rajongók estéről estére tovább juttathatják kedvenceiket. Tehát a sorrend a nézők szavazatai alapján alakul ki.   

- Milyennek tartja a mezőnyt?

- Sajnos nincs összehasonlítási alapom, mert nem láttam a többi Megasztárt. Abban az időben sokat tartózkodtam külföldön, így nem tudtam figyelemmel kísérni az előző sorozatokat. Természetesen a korábbi nyertesek legtöbbjét ismerem, sőt dolgoztam is velük, de az egész mezőnyre nincs rálátásom.

- Hamarosan itt a karácsony, hogyan készül a szeretet ünnepére?

- Arra még nem volt időm, hogy ajándékot vegyek. Most éppen egy filmet forgatok Kétli Annáról reggel hattól este hatig, majd utána a színházba megyek játszani. Így egyelőre sajnos nem tudom az üzleteket járni, de természetesen minden évben veszek valami meglepetést, így lesz ez az idén is.

[3_300] EszenyiEniko.jpg

- Milyen tradícionális ételek kerülnek majd az asztalra?

- Általában halászlé, rántott fogas, libacomb, de mindig készítek vegetáriánus ételt is.

- Van valami, amire nagyon vágyik, hogy ott legyen a karácsonyfa alatt?

- Azt szeretném, ha az édesapám itt lehetne velünk, de ez a kérés már sajnos nem teljesülhet.

- Az év utolsó napján tesz-e majd valamilyen fogadalmat?

- Nem, én a fogadalmakkal nem várok az év utolsó napjáig. Ha valamiről azt gondolom, hogy nem akarom úgy tovább, akkor azonnal változtatok rajta.

Dávid Ildikó

[1_t] EEniko.jpgNévjegy

Született: 1961. január 11-én Csengerben
Iskolái:
1974-79 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem Gyakorló Gimnáziuma, Debrecen
1979-83 Színház- és Filmművészeti Főiskola, Budapest
Példaképei: Ruttkai Éva, Törőcsik Mari, Bajor Gizi

Vissza