HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

FENYŐ IVÁN: Nem vagyok macsó, én színész vagyok

2008. március 19. (szerda) 13:06
 


Játszott már hollyvoodi produkcióban, olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Sam Mendes és Andy Vajna. Az utóbbi évek legsikeresebb magyar produkcióinak főszereplője, de egy rövid jelenet erejéig láthattuk őt „A miskolci boni és klájd” című filmben is. A 28 éves Fenyő Ivánnal, aki ma az egyik legnépszerűbb színész a hölgyek körében, a 9 és fél randi című film kapcsán beszélgettünk.

[3_960] 9esfelrandi.jpg

Minden munkám olyan, mintha a gyerekem lenne, így aztán nem igazán tudnék választani közülük – mondta a sármos színész, arra a kérdésre válaszolva, melyik alakítására a legbüszkébb.

» Egy hollywoodi produkcióban Sam Mendesszel dolgozott együtt. Milyen a filmezés Amerikában?

Nem feltétlenül jobb vagy rosszabb, de az biztos, hogy más. Ott sokkal gördülékenyebben megy minden, és sokkal jobban tudja mindenki, hogy mi a dolga. A stáb minden tagja szívügyének tekinti a munkáját, és megpróbál 100 százalékos teljesítményt nyújtani. Aki nem ezt teszi, az lehet, hogy másnap már nem dolgozhat. Farkastörvények uralkodnak.

[1_960] FenyoIvan.jpg» Milyen volt a munka Andy Vajnával a Szabadság, szerelemben?

Erőskezű producer, kőkeményen követel, én nagyon szerettem vele dolgozni. Tisztelem és becsülöm, hogy saját erejéből küzdötte fel magát azzá, aki lett. Magánemberként is csak jókat tudok mondani róla, gyakran meghívott vacsorára, nagyon jól főz, és kiváló beszélgetőpartner.

» Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb magyar férfiszínésze. Mi a sikerének a titka?

Megpróbálok maximálisan teljesíteni. Nálam a munka az első. Igyekszem a szerepet alaposan megismerni és kívülről, belülről is tökéletesen megformálni.

» Úton-útfélen felismerik. Mennyire tolakodóak a rajongók?

Nagyon jólesik, amikor megállítanak az utcán, és megdicsérnek, hiszen én értük dolgozom. Fontos, hogy mit mond a szakma, de a legfontosabb a nézők véleménye. Persze, vannak túlkapások is, mondjuk megszerzik a telefonszámomat, és sms-ekkel bombáznak. Ez kedves dolog, de egy idő után terhessé válik. De például, ha valaki megtisztel azzal, hogy e-mailt ír nekem, akkor arra mindig válaszolok.

» A legutóbbi filmje kapcsán óhatatlanul felvetődik a kérdés: hogyan randizik egy magafajta ismert ember?

Ez teljesen változó, erre nincs receptem. Ez sok mindentől függ, például a kedvemtől. De ez már súrolja a magánszférámat, így nem szívesen válaszolok az ilyen jellegű kérdésre.

» Manapság a Fenyő Iván név garancia a sikerre. Megengedhetné magának, hogy visszautasít egy szerepet?

Megengedhetem, de ezt tulajdonképpen bárki megengedheti magának. Sőt, az követel nagy hibát, aki soha nem mond nemet. Válogatni kell, sőt kötelező! Aki nem válogat, azt bedarálják. Én sem vagyok milliomos, de nem adom el magam. Csak olyan munkát vállalok el, ami illik hozzám.

» A film vagy a színház áll közelebb a szívéhez?

Nem szeretnék választani. Mind a kettőt szeretem, bár mostanában sokat forgatok, előtte viszont sokat színházaztam. Egészséges arányban akarom mind a kettőt. Most például beugrom majd a Katona József Színház egyik előadásába. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy visszatérhetek a régi színházamba, örömmel mondtam igent.

» Elégedett azzal, amit eddig elért?

Elégedett vagyok-e? Nem tudom. Még, még, még, ez van bennem.

» Hogyan képzeli el az életét húsz év múlva?

Hú, akkor már 49 éves leszek….hát addigra már valami nagyon nagy dolgot kell felmutatnom.


Dávid Ildikó

[4_t] FenyoI.jpgNÉVJEGY
Született: Budapest, 1979 június 15.
Csillagjegye: ikrek
Családi állapota: nőtlen

 

KEDVENCÜNK KEDVENCEI
Zene
: jazz, hip-hop és r'n'b
Könyv: Hermann Hesse: Demian
Hobby: sport
Étel: hús, szusi
Ital: jelenleg a zöld tea
Autómárka: BMW
Nőideálja: az igazi nő

 

 

 

Vissza