HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
autó-motor-sport

Haverok, buli, Tyson

2007. október 2. (kedd) 10:53
 
Az azeri Bakiban, kicsit bakizva, az ötödik helyen végzett Deák Bárdos Mihály, de nem keseredett el, mert az olimpiai kvótát így is megszerezte. A miskolci származású birkózó a világbajnokság után természetesen hazajött, és magazinunk munkatársának rögtön a megérkezésekor sikerült vele beszélgetni.

A birkózó-világbajnokságon a kötöttfogásúak 120 kilogrammos kategóriájában az elődöntőig szépen menetelt, ám ott pechére mumusával, a kubai Lopezzel találkozott, aki megint legyőzte. Ezt követően simán, tussal kapott ki örmény ellenfelétől, s az ötödik helyen végzett, ám ezzel is kvótát szerzett a 2008-as pekingi olimpiára.

[240_1_300.jpg] Birkozo2.jpg

» Hogyan értékeli a Bakiban nyújtott teljesítményét? – kérdeztük Deák Bárdost.

Érmet akartam nyerni, és volt is rá esélyem, de sajnos nem sikerült. Az olimpiai kvóta azonban így is megvan. Az év elején komoly sérülésem volt, ehhez képest
jól szerepeltem, a fő célt pedig sikerült elérnem
– vélekedett az ötszörös világbajnoki ezüstérmes az 5. helyről. Ezt követően kellemesebb témára váltottunk.

» Milyen étellel fogadta itthon a mamája?

Még semmilyennel, mert a repülőtéren várt, és együtt jöttünk haza. Így este kolbászt ettem, de ma biztos valami finomat főz ebédre.

» Mi a kedvence?

Mindegy, hogy mit főz, csak „ártson”, zsíros legyen, amit jó ideje nem ehettem már. Egyébként az igazi magyaros ételeket szeretem, a pörkölttől kezdve jöhet minden.

» Mennyi időt kapott a lazításra?

Mondtam az edzőmnek, hogy egy hónapig nem akarok birkózószőnyeget látni. Ennyi időm lesz a pihenésre, feltöltődésre. Ebből körülbelül 10-12 napot itthon, Miskolcon töltök. Valószínűleg kimegyek a DVTK meccsre, a kutyámmal, Tysonnal is sok időt szeretnék tölteni, mert már egy hónapja nem láttam, s természetesen a haverokkal is találkozom.

» Tyson, mint a híres bunyós, aki olyan vad volt, hogy még az ellenfele fülét is leharapta egyszer?

Igen. Az én Tysonom egy doberman fiú. Amikor elmentem érte a tenyésztőhöz, s az ölembe vettem, egyből elkezdte harapdálni a fülemet. Innen a névadás.

» Kellemes lazítást!

Köszönöm, remélem az lesz! – zárta a beszélgetést Deák Bárdos Mihály, akinek szüksége is lesz a feltöltődésre, hiszen jövő nyáron rendezik az olimpiát Pekingben, ahol a miskolci sportember szeretné feltenni a koronát hosszú és eredményes sportpályafutására.

 

[240_2_t.jpg] Birkozo.jpg

Született: 1975. január 30. Miskolc
Sportága: bírkózás
Legjobb eredményei: olimpia: 11. (2000); háromszoros világbajnoki 2. (1997, 2001, 2002); Európa bajnok (2001); kétszeres Európa-bajnoki (2002,2003); Európa-bajnoki 3. (2000); junior világbajnoki 2. (1995); hétszeres magyar bajnok.

 

Vissza