HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Kevesebb fecskével indul a nyár

2009. május 22. (péntek) 11:06
 
A nagyvárosokban élők észre se veszik, ami a falusi gazdának azonnal szemet szúrt, az idén a szokásos fecske állománynak csak töredéke érkezett meg az afrikai telelésből.

Az istállókban, ereszek alatt épített fecskefészkek többsége üresen maradt. Az olasz és máltai vadászok mellett elsősorban az időjárás a felelős a fecskék megtizedeléséért.

Már tavaly ősszel tudni lehetett, hogy nagy a baj, ugyanis a korán jött hideg miatt nem jutottak elég táplálékhoz az apró madarak, s valószínű volt, hogy jelentős részük elpusztul a hosszú út alatt. Talán emlékeznek rá: a madárvédők még azt is megszervezték, hogy a legyengült, összegyűjtött madarakat repülővel szállítsák Tunéziába, de végül a szaktárca miatt megfeneklett a madármentő akció.
„Véleményem szerint jó kezdeményezés volt a légi szállítás ötlete”– mondta Bancsik Györgyi, a Miskolci Állatkert és Kulturpark gyűjteményi vezetője. „Nálunk is az istállóban szoktak fészkelni. De idén nem jöttek vissza, pedig sok párunk volt. Már a kimenő állomány nagyon megritkult, legyengült, amit a visszafelé úton a szárazság még tovább apasztott. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a gyors klímaváltozás tudomásul vételéhez idő kell az állatvilágnak, és először a speciális fajták sínylik meg, mint például a fecskék. De kedvező körülmények közt 1-2 év alatt visszaállhat a normál állomány” – vélekedett a szakember.
Az elmúlt 10 évben egyébként – a növénytermesztés és állattenyésztés visszaszorulása miatt – a hazai füstifecske állomány folyamatosan csökken, és évről évre egyre kevesebb molnár- és partifecskét lehet látni. Egyes szakemberek a kevés fecske miatt arra számítanak, hogy az elkövetkező időszakban egyes rovarfajok, főleg a szúnyogok, elszaporodhatnak a térségben.

[1_960] mehek.jpg

Kevesebb méh, kevesebb méz

Az időjárás nemcsak a fecskék számát apasztotta, hanem a mézük miatt kedvelt méhekét is. Azt még nem tudjuk, hogy a beporzás hogyan sikerült, de mézből biztos kevesebb lesz.
„Lassan tavaszodott, ezért elhúzódott a nemzedékváltás, ráadásul most meg hirtelen meleg lett, és minden egyszerre virágzik” – kesergett Kovács Lajos, méhész, az országos méhészeti egyesület kazincbarcikai szervezetének elnöke. Az ilyenkor szokásos 50-60 ezer méhecske helyett jelenleg csak 40 ezer körüli állomány van a kaptárakban. A kevesebb méh kevesebb növényt porzott be, ráadásul kevesebb lesz a méz is…

Vissza