HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Kiki: Miskolc mindig jó koncerthelyszín volt

2008. június 11. (szerda) 19:55
 

Huszonöt évvel ezelőtt debütált az Első Emelet. A jubileumot február 9-én ünnepelték meg teltház előtt Budapesten a SYMA Csarnokban. Májusban pedig a Miskolci Egyetemi Napokon élő fellépést vállalt a nyolcvanas évek egyik sikercsapata. Mi történt a népszerű zenekarral negyed évszázad alatt, és vajon lesz-e folytatás? Erről beszélgettünk Patkó Bélával, közismert nevén Kikivel, az együttes frontemberével.

1982-ben jött létre az Első Emelet és rá 10 évre - bár a zenekar hivatalosan nem oszlott fel - már nem zenéltetek tovább aktívan. Mi volt ennek az oka?


Vannak bizonyos dolgok, amik egy bizonyos idő után automatikussá válnak, egy picit elfáradnak, és mi is ezt éreztük. Már nem volt meg az a tűz, az a lelkesedés, egy kicsit változott a világ, megváltoztunk mi is, mindenki elkezdte keresni önmagát, változás állt be a magánéletünkben is. 1990-ben úgy gondoltuk, hogy felfüggesszük az Első Emelet együttes működését és, hogy ha a későbbiek folyamán úgy döntünk, hogy ismét színpadra szeretnénk állni, akkor majd átbeszéljük a dolgot és újra együtt fogunk dolgozni. De természetesen a kapcsolatot továbbra is folyamatosan tartottuk.

Aztán jöttek a visszatérés évei, 1997 és 2003. Hogyan fogadta a közönség akkor a zenekart?

Töretlen lelkesedés volt. A teltházas előadások magukért beszéltek. A zenekart nem felejtették el, kíváncsiak voltak ránk. Mind a két alkalommal több, mint 10 ezer ember jött el a koncertre. Ez a mai világban nagy szónak számít, hiszen ezek nem ingyenes roadshow-k voltak, hanem fizetős rendezvények.

[3_300] ElsoEmelet.jpg

Az idén februárban a SYMA Csarnokban ünnepeltétek meg a 25 éves évfordulót. Mekkora felkészülést igényelt a jubileumi koncert?

Négy hónap komplett felkészülés volt. Elő kellett készítenünk a piar-részét, meg kellett csináltatnunk a honlapot, a DVD-t, aztán jött a végén az egy hónap próba. Minden nap délelőtt 10 órától délután 3-ig folyamatosan gyakoroltunk. Úgy éreztük magunkat, mint egy munkahelyen, de örömmel tettük és meg is volt az eredménye. Nagyon jól sikerült a koncert, úgyhogy ott el is gondolkodtunk a folytatáson. De eldöntöttük, hogy csak időszakosan leszünk jelen, arra már nem vállalkozunk, hogy egy évben 50-60 koncertet adjunk. Elhatároztuk, hogy évente maximum 10 fellépést vállalunk.

Több mint hat ezer ember előtt léptetek fel. Számít, hogy mennyien vannak jelen egy koncerten?

Mi körülbelül ennyi emberre számítottunk. Persze doppingolja az embert, hogy ha minél többen vannak, de két ezer embernek is ugyanolyan koncertet adtunk volna, mint a hat ezernek. Az nagyon jó érzés, hogy ennyi ember kíváncsi volt ránk. A dologhoz az is hozzátartozik, hogy mi az évek folyamán hozzászoktunk a teltházas koncertekhez.

Májusban a Miskolci Egyetemi napokon is felléptetek. Mi volt az oka, hogy ismét vállaltak élő fellépést?


Mivel évente csak kevés fellépést vállalunk, elhatároztuk, hogy csak kiemelt rendezvényekre megyünk el, olyan helyekre, ahol méltó körülmények között tudunk színpadra állni. A Miskolci Egyetemi Napok 21 éve kiemelt rendezvény abban a régióban, ráadásul Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza nekünk mindig jó koncert helyszínek voltak.

[1_300] Koncert.jpg

Hogyan fogadta az új generáció az Emeletet?

Nem voltak olyan sokan, mint amennyire számítottunk. Körülbelül 2 ezer embernek zenéltünk. A fogadtatás nagyon jó volt, mi meg ha felkerülünk a színpadra, akkor mindig a maximumot nyújtjuk, a közönség létszámától függetlenül. Jól éreztük magunkat, csak maradt bennünk egy kis hiányérzet, hogy megmutathattuk volna magunkat akár 5 ezer embernek is.

Egyébként a koncertjeiteken milyen összetételű a közönség?


Teljesen vegyes, minden korosztály képviselteti magát a rendezvényeinken. Ami meglepő, hogy a fiatalok is együtt éneklik velünk a 25 évvel ezelőtti slágereket is. Persze ez köszönhető annak is, hogy rádiók a mai napig is játsszák az Emelet dalait.


Megjelent az együttes DVD-je és honlapot is indítottak. Honnan jött az ötlet?

Ez a mai világhoz hozzá tartozik. Amikor elhatároztuk, hogy megünnepeljük a 25 éves jubileumi évfordulónkat, akkor úgy döntöttünk, hogy ezt a két dolgot még meg kell mellé csinálnunk. Nekünk eddig nem volt DVD-nk, és hivatalos honlapunk sem, hiszen a nyolcvanas években erre nem volt lehetőség. Azt tervezzük még, hogy azokat a régi dalokat, amik csak kazettán vagy lemezen jelentek meg eddig, DVD-n is kiadjuk. Új lemezben azonban egyelőre nem gondolkodunk.

Mit mutat a weboldal, 2008-ban milyen az érdeklődés a zenekar iránt?

Nagyon jó. Amikor meg elkezdtünk szerepelni újra a televízióban, akkor az egyértelműen meglátszott a weblapon. Minden egyes tévéfelvétel után emelkedett a látogatottság. A mai világban egyértelmű, hogy mindenhol jelen kell lenni, ahhoz, hogy tudomást vegyenek rólunk. Mi mindig is haladtunk a korral, technikailag most is felkészültek vagyunk. Ezért is vásároltunk a jubileumi koncertre új hangszereket, hogy a régi dalok méltóképpen, mai hangzásban szólaljanak meg, mindenféle gépi segítség nélkül.

Hogy érzed, a régi dalok szövegei ma mennyire állják meg a helyüket?


Visszahallgatva 25 év távlatából a dalokat, bizony vannak még ma is aktuális szövegek. Geszti Péter nagyon komolyan beletalált az életérzésekbe, az akkori politikai helyzetekbe, illetve érdekes, hogy látta előre a jövőt, hogy mi fog történni az országban. Nem mondom, hogy mindegyik dalban, de sokban maradandót alkotott. Úgy érzem, hogy a szövegek 50 százalékban ma is aktuálisak.

Milyennek látod a mai könnyűzenei életet? Mennyiben másabb, mint régebben?

Szerintem a teljesítményben van a differencia. Mi nagyon sokat próbáltunk, rengeteget koncerteztünk, de soha nem játszottunk külföldi dalokat, mindig a saját zenénket, a saját mondanivalónkat adtuk át a közönségnek. Azt tudom javasolni a mostani fiataloknak is, hogy találják meg önmagukat, találják meg azokat a zenei stílusokat, azt a szövegvilágot, amivel meg tudják nyerni a hallgatóságot.

Hogyan tovább? Folytatja-e a bulikat az Első Emelet?

Nem görcsölünk ezen, soha nem is görcsöltünk. Ha a lehetőségek megtalálnak bennünket, azt mérlegeljük, és hogyha jónak találjuk, akkor elvállaljuk, ha nem, akkor várunk a következő lehetőségre.

[2_t] Kiki.jpgNÉVJEGY
Budapesten született 1957. július 19-én
Családi állapota: nős

KEDVENCÜNK KEDVENCEI
Zene: főként a populáris műfaj
Étel: mindenevő
Ital: ásványvíz, vörös bor
Hobbi: jégkorong, foci
Autómárka: Ford Mustang
Női ideál: türelmes, értelmes, dekoratív és házias

 

Dávid Ildikó

Vissza