Kiváltották a miskolci Zenepalota PPP-konstrukcióját
2017. január 25. (szerda) 19:35Az ME Bartók Béla Zeneművészeti Intézet képzésének otthont adó impozáns, neobarokk stílusban épült és eredetileg 1927-ben átadott Zenepalotát 2009-ben nyilvánították műemlékké, és ekkor kezdődött meg a felújítása is, amely 2011-re fejeződött be. Az épület több mint 1 milliárd Ft értékű rekonstrukciója azonban ún.
![[2_960] 1_IMG_7411.JPG [2_960] 1_IMG_7411.JPG](news/6794_2_960.jpg)
PPP (magántőke bevonásával közfeladat ellátása)-konstrukció keretében valósult meg, ami később kedvezőtlennek bizonyult, és komoly terheket rótt a Miskolci Egyetemre: a felújítás költségét is magukba foglaló éves bérleti-szolgáltatási díjak súlyosan megterhelték az intézmény költségvetését. A hátrányos következmények természetesen országszerte jelentkeztek a PPP-konstrukciók összefüggésében.
![[4_960] 3_IMG_7422.JPG [4_960] 3_IMG_7422.JPG](news/6794_4_960.jpg)
Ennek megfelelően a Miskolci Egyetem mellett további 11 felsőoktatási intézmény PPP-konstrukciójának kiváltásához, szolgáltatási jogviszonyának idő előtti lezárásához biztosított forrásokat a kormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül a 2016-os évben.
![[1_960] 6_IMG_7486.JPG [1_960] 6_IMG_7486.JPG](news/6794_1_960.jpg)
A Miskolci Egyetem elmúlt éveit pénzügyi szempontból stabilizálódás, megerősödés jellemezte: a likviditási problémák megszűntek, az intézmény gazdálkodása harmonikus pályára állt, a decemberben aláírt megállapodás folytán pedig a jövőben még több forrás juthat a fejlődésre, a fejlesztésekre – mondta el Dr. Deák Csaba kancellár, aki szerint a Zenepalota PPP-konstrukciójának decemberi kiváltása méltó záróakkordja volt a 2016-os évnek.
![[5_960] 5_IMG_7514.JPG [5_960] 5_IMG_7514.JPG](news/6794_5_960.jpg)
Prof. Dr. Torma András rektor rámutatott, hogy a magánszféra bevonásán alapuló PPP-projektek esetében jellemzően a magánszféra járt jól, az állami szférára azonban súlyos terheket róttak a konstrukciók, majd megjegyezte, örömére szolgál, hogy rektori ciklusa idején több megörökölt probléma végére sikerült pontot tenni. Mind a rektor, mind pedig a kancellár köszönetét fejezte ki a felsőoktatási kormányzat felé.
![[3_960] 4_IMG_7406.JPG [3_960] 4_IMG_7406.JPG](news/6794_3_960.jpg)
A fenntartót Dr. Solti Péter, az EMMI miniszteri biztosa képviselte a sajtótájékoztatón, aki elmondta: a kormány a jövőben is folytatni tervezi a PPP-konstrukciók kiváltását a felsőoktatásban.
![[6_960] ossz_2.jpg [6_960] ossz_2.jpg](news/6794_6_960.jpg)
R.J.









