HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Kocsis Tibor: „A fő hivatásom most már az éneklés”

2012. január 26. (csütörtök) 13:43
 

Lajosmizséről indult, sorsolási menedzser volt, majd a második X Faktor győztese és nyereménymilliomos lett. Kocsis Tibor azt mondja, mindent megtesz majd azért, hogy a hirtelen jött siker ne múljon el. A tavalyi év legjobb énekesét a győzelemről, az elmúlt hónapokról, és terveiről kérdeztük.

„Mindig énekeltem, amióta az eszemet tudom. Gyerekkoromban a szüleim hatására nemcsak énekes vonalon, hanem prózamondó, mesemondó versenyeken is folyamatosan ott voltam” – emlékezett vissza a kezdetekre Tibó.

- Tinédzserként álmodott arról, hogy énekes lesz?

- Persze, mint minden tinédzser én is álmodoztam, és úgy gondoltam, hogy az éneklés az, amivel én foglalkozni szeretnék. Voltak is különböző próbálkozásaim, végül az élet más irányba sodort és civil pályát választottam.

- Kétszer jelentkezett a színművészetire. Ennyire vonzotta a színpad?

- Ez volt az az időszak, amikor nem tudtam, hogy a színpad milyen formában vonz engem, a színművészet, az előadó művészet, vagy az éneklés az, ami igazán foglalkoztat. Ezért jelentkeztem a színművészetire, először a prózai, majd musical szakra, de egyik sem sikerült. Ekkor rájöttem, nem is biztos, hogy a színészet az én vonalam. Végül az élet bizonyította, hogy jól is van ez így, az én utam az éneklés.

- Csak álmodozott, vagy bízott is abban, hogy sikerül meghódítani a színpadot?

- Bíztam benne. Bár az életemben voltak hullámhegyek és hullámvölgyek. Kaptam megerősítéseket, de pofonokat is. Ezeknek az ingereknek az összessége volt az végül, ami elrepített engem az X-Faktor-os győzelemig.

- Otthon támogatták az álmait?

- Édesapám nagyon pozitívan állt a dologhoz.Végül is ő végignézte az elmúlt pár évem mindenféle próbálkozását, ami alapján bizalmat szavazott nekem. Azt mondta, ezt mindenképpen meg kell próbálnom. Bár kezdetben idegenkedett egy kicsit a dologtól, mert mint minden szülő, ő is a civil pályát tartja stabil foglalkozásnak. De most már érzi, hogy az éneklés is lehet fő hivatás, így kételyek nélkül támogat engem ebben.

- Hogyan és miért fogalmazódott meg, hogy jelentkezik az X-Faktorba?

- Úgy érzem, hogy ma Magyarországon ez a tehetségkutató a legnagyobb lehetőség egy fiatal énekes számára, hogy megmutathassa azt, mit tud. Ezért nem volt kérdéses, hogy jelentkezzek, és bebizonyosodott, hogy ez egy jó döntés volt.

- Bízott a győzelemben?

- Igen, bíztam benne, végül is azért jelentkeztem, hogy nyerjek. Bár a műsor ideje alatt néha meginogtam, mert láttam, hogy nagyon sok jó énekes van versenyben. De végül megjött a magabiztosságom, és el tudtam hinni, hogy nyerhetek.

- Mi volt az első gondolata, amikor kimondták a nevét az eredményhirdetéskor?

- Ez nagyon emlékezetes pillanat, olyan, amit soha nem fogok elfelejteni. Úgy éreztem, hogy az elmúlt hónapok munkája és küzdelme, amin keresztül mentem, az végül elérte célját. Ez az, amire mindig is vágytam. De annyira nagy sokkhatás volt, hogy csak fogtam a fejem, álltam, féktelen boldogságot éreztem, közben csak ömlöttek a könnyeim, de nem akartam magam visszafogni, nem akartam meggátolni, hogy ezek az érzelmek kitörjenek belőlem. Ettől lett ez egy őszinte pillanat.

- Hogyan tovább?

- A fizetés nélküli szabadságom egy évre szól, úgyhogy hivatalosan még nem mondtam fel a munkahelyemen, és szeptemberig ez így is marad. De természetesen a fő hivatásom és életcélom most már az éneklés. Az igazi izgalom azonban most kezdődik, amikor kilépek a nagybetűs életbe, a saját lábamra kell állnom, meg kell találnom az utamat, úgyhogy hamarosan elkezdődnek a saját lemezemnek a munkálatai. Ez lesz az első ajándék a közönség számára, amivel meg tudom köszönni, hogy szerettek és támogattak engem.

- Nem tart attól, hogy a hirtelen jött népszerűség egyszer alábbhagyhat?

- De, természetesen van bennem egy ilyen érzés is, hiszen sok tehetségkutató van és nem feltétlenül garancia a sikerre még a győzelem sem. Az érdeklődés most hatalmas irántam, később pedig rajtam múlik, hogy ez megmarad-e.? Én hosszútávra gondolkodom, vannak terveim, és ha olyan dolgokat teszek le az asztalra, amelyekkel az érdeklődést fenn tudom tartani, akkor szerintem nem fordulnak el tőlem a zeneszerető emberek.

- Mennyire elfoglalt mostanság?

- Járjuk az országot az X-Faktor csapattal, folyamatosan kapom a felkéréseket, sajtómegjelenések és interjúk készülnek, így nem unatkozom. Hamarosan megkezdődnek a lemezem előkészítő munkálatai is, aminek köszönhetően remélhetőleg nagyon kevés szabad időm lesz.

- Milyen tervei vannak az idei esztendőre?

- A lemez most a legfontosabb. Teljes energiával szeretnék erre ráállni, megtalálni azokat az embereket, akikkel meg tudok csinálni egy olyan lemezt, amit mindig is szerettem volna. Természetesen Malek Miki segítségére is számítok, aki ígéretet tett arra, hogy segíteni fog és a lemez munkálataiban részt vesz. Aztán pedig a lemezzel lehetőség szerint szeretnék minél több helyre eljutni. Mindenképpen a zenei vonalon mozogni tovább, ez a célom.  

Dávid Ildikó

 

Kocsis Tibor névjegy

született: Lajosmizse, 1981. november 30.
csillagjegy: nyilas

Kedvencünk kedvencei

zene: Robbie Williams, Michael Buble
film: Amerikai szépség
könyv: Michael Cunningham: Az órák
hobbi: utazás, filmek
étel: minden, ami magyaros

Vissza