HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Kulcs kérdés - három válasz

2010. május 12. (szerda) 12:51
 
Még le sem tette az esküt az új kormány, de máris nyilvánosságra került több téma, ami várhatóan bekerül az első intézkedési csomagba. Ezek között emlegetik például a családi pótlék iskolalátogatáshoz kötését, vagy a három csapás néven közismertté vált közbiztonsági programot. Az erőszakos bűncselekmények elkövetői a harmadik eset után automatikusan dupla büntetést, súlyosabb esetben pedig életfogytiglant kapnának.

Mit szól ehhez? – kérdeztük az olvasókat.

[3_t] FeledyPeter.jpgFeledy Péter, Miskolc: „Egyet értek a három csapással, időszerű problémára kínál megoldást. Nem egyszer előfordul, hogy valaki valami szörnyűségért ül a börtönben, aztán jó magaviseletért harmadolással szabadul, majd ott folytatja, ahol abba hagyta és rövidesen újabb súlyos bűncselekményt követ el. Rendszeresen hallani ilyen történeteket. Az ártatlanok védelmében cselekedni kell. A társadalomnak védekeznie kell a bűnöző életmódot élőkkel szemben” – jelentette ki a nyugdíjas.

[1_t] GomoriJozsef.jpgGömöri József
, Miskolc-Lyukóbánya: „Szerintem meg kell szigorítani a visszaesők büntetését. Egyet értek a három csapással, mert egyszer lehet hibázni, másodszor már sokkal súlyosabb az eset megítélése, harmadszor meg már folyamatos elkövetésről van szó. Nem lehet mindig megbocsátani. Szigorítani kell! Azért vagyunk itt, mert enyhék a büntetések. Fel kell lépni a bűnözéssel szemben, csak így lehet rendet tenni az országban” – vélekedett a nyugdíjas bányász.

[2_t] DrIgnacDavid.jpgDr. Ignácz Dávid
, Miskolc: „A közbiztonság megerősítésével maximálisan egyet értek! Véleményem szerint azonban ezt inkább a rendőrség megerősítésével, a rendőrök erősebb jogi védelmével lehetne elérni. A három csapás számítások szerint csupán ezernél kevesebb bűnözőt érintene egyébként is. A rendőrség megerősítése azonban sokkal több energiát, időt igényel, nem megy egyik napról a másikra, hiszen egy rendőr kiképzése több mint két év” – magyarázta a jogász végzettségű irodavezető.

Vissza