HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Lövöldözés a kabuli egyetemen

2020. november 2. (hétfő) 12:02
 

A biztonsági erők körbevették az intézményt, lezárták az oda vezető utakat, és kimenekítik a bent rekedteket. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a diákok menekülnek az egyetemről.

Akmal Szamszor, az egészségügyi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy legalább hat sebesültje van a támadásnak.

Az afgán média híradásai szerint a támadás idején az egyetemen könyvkiállítást rendeztek, amelyen több közjogi méltóság is részt vett, és közben folyt az oktatás is.

Az ISNA iráni hírügynökség vasárnap azt írta, hogy a könyvvásárt Teherán kabuli nagykövete és kulturális attaséja nyitja meg, és mintegy negyven iráni könyvkiadó vesz részt rajta.

Egyelőre semmilyen szervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, a tálib lázadók pedig közleményükben tagadták, hogy közük lenne hozzá.

A tálibok béketárgyalásokat folytatnak a kormánnyal Katarban a több mint négy évtizede tartó polgárháború lezárásáról. A tárgyalási folyamat rendkívül lassan halad, és az erőszakcselekmények leállítására szólító felhívások ellenére a helyzet keveset javult, a káosz folytatódik.

Az ENSZ afganisztáni missziójának (UNAMA) minapi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában harminc százalékkal kevesebb civil áldozata volt a harcoknak a tavalyi év hasonló időszakához képest, de így is sokan, 2117-en haltak meg és 3822-en sebesültek meg.

Tavaly nyolc ember halt meg a kabuli egyetem kapujánál történt robbantásban, négy évvel ezelőtt pedig az ottani amerikai egyetem elleni támadásban 13-an vesztették életüket. Október végén az Iszlám Állam terrorcsoport egyik öngyilkos merénylője robbantotta fel magát a főváros jobbára síiták lakta negyedében lévő oktatási központnál. A merényletben 24 diák halt meg, és több mint százan megsebesültek. Az Iszlám Állam  háborút hirdetett az afganisztáni síita kisebbség ellen, és több tucat támadást hajtott végre ellene, amióta hat évvel ezelőtt megvetette a lábát az országban.

(MTI)

(Fotó: MTI/EPA/HEDAJATULLAH AMID)

Vissza