HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

M. Bíró Liza kapta idén az Egyesy Géza-díjat

2020. december 16. (szerda) 11:50
 

A Duna Médiaszolgáltató által 2019-ben alapított Egyesy Géza-díjjal idén kitüntetett M. Bíró Liza, az MTVA észak-magyarországi tudósítója az elismeréssel Miskolcon 2020. november 25-én. 

Online ünnepi műsorban adta át a közmédia legrangosabb díjait Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Dobos Menyhért, a díjakat alapító Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. 

A közlemény szerint a díjátadót Szadai Károly, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsának tagja nyitotta meg rövid köszöntő beszédével.

A Duna-díjat a Kormorán zenekar kapta, a tagokat Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes méltatta a műsorban.

Az együttes majdnem 45 éves fennállása alatt nagyban hozzájárult a magyar zenei kultúra sokszínűségéhez azzal, hogy a népzenei elemeket ötvözi a nemzetközi rockzene stílusjegyeivel. Emellett sokat tesz a nemzeti összetartozásért, hiszen dalai határon átívelők, generációkat kötnek össze, hidat képeznek múlt és jelen közt - ez a közmédiának is a küldetése - írták. Hozzátették: a díjat ennek a közösségteremtő tevékenységnek az elismerésére hozták létre 1992-ben. A kitüntetést először Csoóri Sándor író, költő, a Duna Televízió egyik alapítója, majd Sára Sándor, a Duna Televízió első elnöke vehette át.

Sára Sándor tavalyi halálát követően, munkássága előtt tisztelegve az egykori Csoóri Sándor-díjat Sára-Csoóri Életműdíjra nevezték át. Ezt idén posztumusz ítélte oda a kuratórium Chrudinák Alajosnak, a Magyar Televízió legendás közel-keleti tudósítójának, a Magyar Televízió külpolitikai műsorai egykori vezetőjének, főszerkesztőjének. Az adásban Dobos Menyhért emlékezett meg a televíziós szakemberről, aki példaképként állhat a szakma tagjai előtt - ismertették.

A tájékoztatás szerint a szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó Karinthy-gyűrűt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színésznek ítélték oda.

A sportújságírók díját, a Knézy Jenő-díjat - amely a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének állít emléket - Vass István Zoltán MOB-médiadíjas sportriporter vehette át.

Az ismeretterjesztői Tőkéczki László-díjat Grétsy László, a nyelvművelés kiemelkedő alakja, az Álljunk meg egy szóra! egykori műsorvezetője kapta, akit a díjátadón Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára méltatott. A díjjal a Széchenyi-díjas történésznek, a Duna Televízió alapító kurátorának emléke előtt tisztelegnek - fűzték hozzá.

Wacha Imre-díjban részesült Ulbrichné Vadász Ágnes, a Magyar Rádió volt bemondója, a Montágh Testület elnöke. A szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerés a több mint 50 évig rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak állít emléket.

A Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas magyar zongoraművész, karmester, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának örökös tiszteletbeli főzeneigazgatója. A díjat a korábbi Magyar Rádió egykori zenei igazgatója, a Zeneakadémia hajdani főigazgatója, a Kossuth-díjjal kitüntetett zeneszerző, karmester, zongoraművész emlékére alapították.

A magyar nemzeti hírügynökség alapítójának, az MTI kiemelkedő szerkesztőjének és parlamenti tudósítójának emléket állító Egyesy Géza-díjat Sárközy Júlia, az MTVA római tudósítója és M. Bíró Liza, az MTVA észak-magyarországi tudósítója kapta.

Herczeg Ferenc-díjjal tüntették ki Győri Béla újságírót, a Krónika volt rovatvezetőjét, a Vasárnapi újság egykori főszerkesztőjét. Az elismeréssel a kiváló magyar író, újságíró, az Új Idők irodalmi hetilap főszerkesztője, a Petőfi Társaság elnöke előtt tiszteleg az alapító - olvasható a közleményben.

(MTI)

Vissza