HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Magyarnak lenni

2009. március 12. (csütörtök) 12:56
 
(Jeney Edit jegyzete)

Jó volt magyarnak lenni a minap Miskolcon a Lévay József Református Gimnázium Szólj ötágú síp című rendezvényén. Magyar volt ott minden: a tánc, a dal, s azok a fiatalok is – a határ két oldaláról – akik mindezt előadták, akik erőt, vidámságot sugározva a színpadról, a jövő reményét adták nekünk most, e sötétet sejtető jelenünkben.

Jó volt magyarnak lenni a csíksomlyói búcsún is, ahova néhány évvel ezelőtt pünkösdkor sikerült eljutnom. „Vastagnyakú kálomistaként” életem egyik meghatározó hit- és magyarságélményét, megtapasztalását kaptam ajándékban ott. A szelídség erejét, az idő sodrását százezrekkel együtt fizikai valóságként élhettem meg. Mintegy semmivé vált a folyamatosan belénk adagolt, néplelket mérgező kisebbrendűségi érzés, s megsejtettünk valamit abból a szívósságból, életerőből is, mely Európa egyik legrégebbi államává tett bennünket, s átsegítette népünket a tatár-, törökdúláson, a német és orosz világon, és nagy szétszaggatásokon. Innen nézve egyáltalán nem kudarcok sorozata, hanem éppen életképességünk bizonyítéka a mi kárpáthazai történelmünk…

S ama tiszta, vértelen, elegánsan lezajló forradalom fényes napján, 1848. március idusán is jó lehetett magyarnak, pesti polgárnak lenni… Nem csoda hát, hogy később – mivel kitörölni nem lehetett a népemlékezetből – általában megpróbálta kisajátítani magának az aktuális hatalom e büszke szép napot. S hogy e próbálkozás mikor, mennyire volt hamis és manipulatív, illetve mennyire az ma is, kiderül, ha számba vesszük a forradalom konkrét követeléseit (az országnak függetlenséget, a népnek felelős kormányt, közteherviselést, sajtószabadságot, uniót Erdéllyel)! Aztán adalékként még hozzátehetjük azt is, amit Kossuth Lajos mondott ’48-ban a függetlenségről: „…a nép, amelynek erszénye más zsebében van, soha nem lehet szabad…”

Így aztán március idusa nem a hatalomé, hanem a mienk, civil, magyar embereké. S miként Lászlóffy Aladár erdélyi költő írja: „mert a lelkünkön, az önbecsülésünkön, a szellemi energiánk szárnyalásán mindig múlott annyi, mint a kardokon. A mi csatáinkat a nyomtalanul temetkező Petőfi Sándorok már előre megnyerték annak a legmagasztosabb érzésnek a térképein és terepasztalain, mely fölé a tábornokok hiába is hajolnának.”

Vissza