HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Már akkor is megbetegedhetünk, ha egy légtérben tartózkodunk egy fertőzött személlyel

2020. április 3. (péntek) 12:17
 

A szeretlekmagyarorszag.hu arról számol be, hogy a bostoni Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatója szerint semmit nem ér a kétméteres távolságtartás a járvány idején, hiszen a koronavírus több mint 8 méterről is képes fertőzni, és akár órákon át a levegőben maradhat.

Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája pedig szerda éjjel küldött levelében arra figyelmeztette a Fehér Házat, hogy az új típusú koronavírus nem csak úgy terjedhet, hogy a fertőzött személy ráköhög vagy rátüsszent valakire - írja a CNN.

A levél szerint már az is elég, ha valaki egy légtérben tartózkodik egy fertőzött személlyel, ugyanis a beszéd és a kilégzés is kockázati tényező a vírus átadásában.

Kínai és amerikai kutatásokra hivatkozva arról is írnak, hogy a koronavírus hosszú ideig kimutatható a kórházak levegőjében. A vírus pedig képes sokáig lebegni. Ez pedig azért veszélyes, mert így akkor is fertőzhet, amikor az egészségügyi dolgozók nem viselnek védőfelszerelést.

Azt ugyanakkor nem lehet pontosan megmondani, hogy a vírus meddig képes megmaradni a levegőben.

(szeretlekmagyarorszag.hu)

(Fotó: Getty Images)

Vissza