HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vendégségben

Menjünk Világgá!

2009. február 10. (kedd) 14:24
 
Március 19-21. között rendezik meg Miskolcon a régió legnagyobb utazási kiállítását. Tizenhat év! Milyen gyorsan szalad az idő! Emlékszem, amikor az első Menjünk Világgá! utazási kiállítás megnyitójára még a Miskolci Nemzeti Színház patinás épületében gyülekeztek az érdeklődők és a szakma képviselői. Azóta a színház épületét régen kinőtte a börze, hiszen a negyediket már az ITC székházban rendezték meg, és azóta is ez a helyszíne a mostanra 13-15 ezer látogatót vonzó turisztikai vásárnak.

A szervezők idén március 19-től 21-ig várják az érdeklődőket.

[1_300] Kiallitas10.jpg

Bárdos Istvánnal, a Szerviz Iroda Utazásszervező Kft. menedzserével, a kiállítás ötletgazdájával, egy kis visszaemlékezéssel kezdtük a beszélgetést.
„Azért döntöttünk úgy 16 évvel ezelőtt, hogy megrendezzük az utazási szakma miskolci seregszemléjét, mert láttuk, hogy a budapesti Utazás kiállításra nem biztos, hogy felutaznak az érdeklődők. Ugyanakkor az irodák sok akciós, last minute úttal készülnek ezekre a kiállításokra, és szerettük volna, ha a miskolciak, és a környéken élők is választhatnak ebből a gazdag kínálatból” – kezdte Bárdos István.

[7_300] AggtelekiNP.jpg

Az ötlet sikerét az bizonyítja a legjobban, hogy a kiállítók száma mára száz fölé emelkedett (az elsőn 17-en voltak), és mintegy 15 ezer látogató kíváncsi a háromnapos programra, valamint a kísérőrendezvényekre. Igen, a kísérőrendezvényekre, hiszen mostanra már az is természetes, hogy az első napon szakmai programokra várják az érdeklődőket, a második az úgynevezett közönségnap, a harmadik pedig a családoké.
„A szakmai napra mindig neves, ismert embereket hívunk, részben a szakma képviselői közül, részben pedig olyanokat, akikről köztudott: lételemük az utazás. A közönségnapon zajlik a kiállítás díszvendégeinek bemutatkozása, illetve híres előadók adnak koncertet. Idén például Tóth Vera, a Megasztár első szériájának győztese lép színpadra. A családi nap változatos programokat kínál kicsiknek, nagyoknak. Bábszínházzal, különböző gyermekműsorokkal és ingyenes városnézéssel kedveskedünk a gyerekeikkel érkezőknek.”

[6_300] Josvafo.jpg

A tapasztalatok szerint az utazási irodák, a belföldi programgazdák is engedményekkel csábítják standjaikhoz a látogatókat. Ennek mértéke általában 5-10 százalék – derül ki Bárdos István szavaiból. Hozzátette azt is, hogy sok város felismerte: érdemes megjelenni ezen kiállításon, hiszen így saját standjukon mutathatják be programkínálatukat, turisztikai látványosságaikat. Mert a Menjünk Világgá! szlogen nem csak arra buzdít, hogy külföldre utazzunk, hanem arra is, hogy fedezzük fel szűkebb pátriánk, és hazánk távolabbi pontjainak nevezetességeit is.
Ahhoz, hogy immár 16. alkalommal adhat randevút egymásnak az utazási szakma és a közönség Miskolcon, az is hozzájárult, hogy a megye és a város vezetése felismerte a rendezvény fontosságát. A megyei önkormányzat például kezdetektől aktívan támogatja a három napos programot. 

[8_300] Voros-toBejarat.jpg

Az idei díszvendégek

A kiállítás külföldi díszvendégét mindig a hazai turisták kedvelt célországai közül választják ki a szervezők. Ezúttal Szlovákiáé lesz a főszerep a Menjünk Világgán. Hazai díszvendégként pedig Aggtelek és Jósvafő mutatkozik be az érdeklődőknek.

[4_300] Aggtelek.jpg

[2_300] Baradla-barlang.jpg

[5_300] KesslerHaz.jpg

[3_300] KesslerHaz2.jpg

A korábbi években a kiállítás díszvendége volt például Sri Lanka, Csehország, illetve Komlóska, Bogács, Tard és Bükkszentkereszt is.

Vissza