HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Most már teljes a Megyeháza arcképcsarnoka

2022. február 14. (hétfő) 16:45
 

Szemere Bertalan visszatért szülőföldjére! Borsod vármegye egykori országgyűlési követének egész alakos festménye február 3-án visszatért Kassáról, és újra a Díszterem falát díszíti – ezzel teljessé vált a történelmi arcképcsarnok.

Szemere Bertalan visszatérése a Megyeházára több szempontból is szimbolikus jelentéssel bír. Borsod vármegye követeként – a közgyűlése döntése nyomán – ő volt az, aki megrendelte a Habsburg portrék elkészítését az 1800-as évek közepén. Ezt követően az 1900-as években a haza nagyjainak is emléket kívántak állítani, így Deák Ferenc, Palóczy László, Szemere Bertalan és Rákóczi Ferenc is helyt kaptak a portrék között. – Így az, hogy egyéves kassai vendégsége után újra a Megyeháza Dísztermének falát díszíti annak a hazafinak az egész alakos portréja, akinek ez a történelmi arcképcsarnok köszönhető, szimbolikus jelentőséggel bír számunkra – fejezte ki örömét Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke. Hozzátette: gondolkodnak rajta, hogy a nagy méretű Mária Terézia festményt is kiállítsák, ám ez csak akkor lehetséges, ha előkerülne a férje, Lotaringiai Ferenc portréja, ami az idők során elveszett. A Díszterem 2021 júniusában nyerte vissza régi, impozáns külsejét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Magyarország Kormányának segítségével. Így a Trianon előtti állapotot idéző Dísztermet újra olajfestmények díszítik.

A Díszterem falain már az 1800-as években arcképek függtek, melyek ábrázoltjairól a vármegye döntött, hűen tükrözve, hogy a közösségnek mely közéleti nagyságok jelentettek követendő példát. E portrégaléria az idők során folyamatosan gyarapodott, szemléltetve a vármegye múltját és politikai állásfoglalását.

A II. világháborút követően az addigi példaképek portréi a kommunista rendszerváltással elvesztették jelentőségüket, lekerültek a falakról, emiatt elkallódtak, raktárakba, szerencsés esetben múzeumba kerültek.

Borsod vármegye panteonja maga is hiányosan maradt ránk. Számos képmásról — köztük II. Rákóczi Ferenc, József nádor, Kossuth Lajos portréiról — csak forrásokból nyerünk értesülést. A rekonstruálható Borsod vármegyei képgyűjtemény azonban a veszteség ellenére is kiemelkedő nemzeti kincsünk: a történelmi Magyarország egyik leggazdagabban fennmaradt kollekciója, amely vármegyei akaratból született.

Ez az impozáns történelmi örökség vált teljessé 2022 februárjában, amikor Szemere Bertalan portréja is a „helyére került”.    

Vissza