HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Nagyváros – kisfalucska – összefogás

2021. augusztus 30. (hétfő) 13:22
 

A BORA 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. és Kassa Város Sídlisko KVP önkormányzata a közelmúltban megvalósult nemzetközi összefogással segíti a Zemplén, Hegyalja, Kassa és környékének turisztikai fellendítését, a természeti és kulturális adottságainak hatékonyabb kihasználását.

Az utóbbi évtizedben kiugróan emelkedett az érdeklődés a térség látványosságait illetően a határ mindkét oldalán. A megnövekedett számú turistának folyamatosan nő az igénye a különböző programcsomagokra, turisztikai szolgáltatásokra vonatkozóan. Magyarországon a célterület a Hegyalja déli részére – Bodrogkisfalud és környéke - volt, mely a népszerű Mád és Tokaj közé esik.

A projekt lehetőséget adott a kicsit háttérbe szorított térség számára a turisztikai piacon való frekventáltabb megjelenésre. A projektben öt-öt turisztikai programcsomag készült el a határ mindkét oldalán, melyek segítenek minden korosztály számára megtalálni az ideális kirándulóprogramot, hétvégi kikapcsolódási lehetőséget:

·       A bor és gasztronómia csomagban számos borászat, bisztró, és fesztiválajánló is megtalálható.

·       Kétkeréken a Zemplénben: hosszabb-rövidebb kerékpártúra-javaslatok, melyek érintik többek között a Megyer-hegyi Tengerszemet, valamint építészeti mustrát tartalmaznak világörökségi helyszíneken.

·       Várak, kastélyok a Zemplénben: Rákóczi vár, Mailloth-kastély, és még sok más történelmi látványosság mesés kilátással.

·       A Bodrogzugi vízitúra betekintést nyújt a Bodrog és a Tisza ökoszisztémájába. Evezés, strand, halsütő, ezt mindet kínálja ez a programcsomag.

·       Túrák, kirándulások a Zemplénben: különleges kilátóhelyek festői panorámával, bakancsos túrák, és a családosok számára is ideális programok.

A programcsomagok elérhetőek online mind magyar, mind pedig szlovák nyelven itt.

A két térségnek eltérő a termékkínálata, gasztronómiája, kultúrája, így az új ízek, szokások megismerése élményekkel gazdagítja az ott élőket. A helyi termékek népszerűsítésére két kulturális programmal egybekötött vásárt szerveztünk. 2021. augusztus 15-én Bodrogkisfaludon a Grillterasz & Jam Session elnevezésű rendezvény keretében a gasztronómia, a bor mellett a jazz sokszínűsége bontakozott ki 6 különböző formáció társaságában.

A Nagyváros – kisfalucska – összefogás (CHAIN) projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapja finanszírozásával valósult meg (projektszám: FMP-E/1901/1.1/024).  A megvalósítás időszaka: 2020. július 1. – 2021. augusztus 31.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból elnyert támogatás: 49 960,81 € (a teljes költségvetés 85%-a) A projekt teljes költségvetése: 58 777,43 €

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program honlapja: www.skhu.eu

A Via Carpatia EGTC honlapja: www.viacarpatia-spf.eu  A cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Vissza