HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Népszerű programok Legyesbényén

2020. december 10. (csütörtök) 16:19
 

A legyesbényei könyvtárban számos fiataloknak szóló programot szerveztek, melyek a veszélyhelyzet miatt most szünetelnek, de a községben már a jövőt is tervezik. A helyi könyvtár vezetője, Lénártné Kiss Zita úgy fogalmaz: szereti, ha a gyerekek, amikor iskola után betérnek a könyvtárba úgy érzik, mintha haza érkeznének.

A könyvtár egyik népszerű rendezvénye volt az augusztus végén elindított alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozás, melynek során Vörös Adrienn családsegítő hetente egy alkalommal mesélt kicsiknek és nagyobbaknak. A gyerekek álmélkodva hallgatták a meséket, felismerhették a meseszereplők érzelmeit, gondolatait, vágyait, összekötve saját lelkivilágukkal. A kedves történetek és a hozzá kapcsolódó játékok oldották a feszültséget, növelték az önbizalmukat és a segítőkészséget, valamint az önállósodást, de ugyanakkor hozzájárultak ahhoz is, hogy közösségben csapattaggá válhassanak. A fiatalok nagyon jól érezték magukat a foglalkozásokon és közben személyiségük is pozitív irányba fejlődött.

KÉP12.jpg

Természetesen a kézműves foglalkozások is népszerűek az óvodások és az általános iskolások körében. Örömmel vágnak, ragasztanak, festenek és rajzolnak, munkájuk eredményét vidáman viszik haza, és mutatják meg szüleiknek. A rendezvények jelenleg a veszélyhelyzet miatt szünetelnek, de mindenki várja már a mihamarabbi folytatást.

Legyesbényén a veszélyhelyzetet követően a KönyvtárMozi szolgáltatás elindítását is tervezik, mely lehetővé teszi a mozizás közösségi élményének feltámasztását. Ezzel a programmal elsősorban a nyugdíjas korú olvasókat szeretnék a könyvtárba csábítani. Számtalan olyan régi film közül lehet válogatni, mely az idősebbeket nosztalgiázásra ösztönzi, így a megtekintés után lehetőség van beszélgetésre, eszmecserére is.

kép2.jpg

A cél az, hogy létrejöjjön egy olyan közösség, amely együtt állíthatja össze a különböző programokat, alkotó tevékenységeket (hímzés, horgolás, sakkozás), amelyeken szívesen részt vennének a településen élők.  

Vissza