HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
autó-motor-sport

Nüanszok döntenek

2008. augusztus 19. (kedd) 10:37
 
Az olimpia 8. napján (lapzártakor), már csak az arany hiányzott a magyar dicsőséglistáról, Cseh (3) és Fodor szállította az ezüstöket, Mincza-Nébald pedig a bronzérmet. Együtt nézte az olimpiát Budapesten három hajdani birkózó bajnok, Sike András, Farkas Péter és Repka Attila. „Szép volt a megnyitó, állítólag minden nagyon szép Pekingben, de ez máshol, a korábbi olimpiákon is így volt.

A versenyző azonban ebből vajmi keveset vesz észre, ugyanis saját magával van elfoglalva. Előtte készül a versenyre, utána pedig az eredménytől függően búsul vagy örül a társakkal” – vélekedett Repka, aki a közvetítést nézve arra a következtetésre jutott, hogy apró nüanszokon múlik, hogy valaki sikert arat, vagy a vert mezőnyben végez. Általában nagyon kemény, kiegyenlített a mezőny. Aztán áttértünk a birkózásra. A miskolci Deák Bárdos Mihály egy meccset nyert, majd a következőn ellenfelének kedvezett a sorsolás és kiesett. „Misi nagyon jól felkészült versenyző, mindent megtett a sikerért, de nem volt szerencséje. Az igazat megvallva a legjobban az ő érmének örültem volna” – vallotta be Repka Attila.

Vissza