HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Polgármesterek a munkaerőpiaci folyamatokról

2010. január 20. (szerda) 11:24
 
Az elmúlt évben országszerte romlottak a munkanélküliségi mutatók... Cégek mentek tönkre, tömeges létszámleépítések jellemezték a gazdaságot. Megyénk néhány településének vezetőjét kérdeztük: milyen tendenciák érvényesültek környezetükben 2009-ben?

Leszállóágban…

[2_t] TallaiAndras.jpgTállai András mezőkövesdi polgármester szerint sokat romlott a kép nem csak a városban, de a környéken is. – Mezőkövesden több mint kétszáz fővel emelkedett a regisztrált, nyilvántartott munkanélküliek száma, a térségben pedig hétszáz fővel. Ez azt jelenti, hogy huszonhét százalékkal magasabb a munkanélküliek statisztikailag kimutatható száma, mint egy évvel ezelőtt. Tudom, hogy még így is jó eredményeket tudunk felmutatni a foglalkoztatottság és a termelési eredmények szempontjából. Megyén belül az első három kistérségben vagyunk, de látni kell, hogy az elmúlt év megviselte ezt a térséget is a munkahelyek megszűnése miatt. A mezőkövesdi cégek árbevételei jelentősen csökkentek 2009-ben a 2008-as, de különösen a 2007-es évhez képest. Az emberek nagyon várnak egy új gondolkodást, szemléletváltást, biztatást, figyelmet lelkiekben is.
 
[5_t] KonczFerenc.jpgKoncz Ferencnek, a megyei közgyűlés alelnökeként és helyi honatyaként is van rálátása a szerencsi helyzetre. – Meggyőződésem, hogy Szerencsen is változásra van szükség. Az elmúlt évek gazdaságpolitikája rajta hagyta a városon a negatív jegyeket, elég, ha a cukorgyár bezárásáról, az egyik fémipari üzem megszűnéséről beszélünk, hiszen ezek önmagukban is hatalmas veszteségek. Nem hagyhatjuk szó nélkül a vállalkozásban dolgozó, végét járó kiskereskedőket sem. A munkához jutás lehetősége megnehezedett mindenki számára. A szerencsi fiatalok közül elenyészően kevesen vannak olyanok, akik helyben képzelik el jövőjüket. Ha valaki mégis marad, esélye nincs elhelyezkedésre a termelőágazatban, marad a közigazgatás, esetleg a kereskedelem, ideig-óráig. A helyzeten csak gyökeres gazdaságpolitikai változtatásokkal lehet javítani, a pályázati pénzeket munkahelyteremtésre szabad fordítani, átcsoportosítani, nem látványberuházásokra.

[4_t] RakaczkiZoltan.jpgRakaczki Zoltán, Forró polgármestere azt mondja, önkormányzatuk számára az egyik legnagyobb kihívás a pénztelenség, amely nemcsak a fejlesztési elképzeléseknek szab határt, hanem intézményeik működését is veszélyezteti. – Égető probléma a magas munkanélküliségi ráta, az itt élő aktívkorúak közel fele évek óta nem tud rendszeresen munkát vállalni. Sajnos az igazán nagy munkaerő felvevő cégek, vállalkozások, a rendszerváltást követően megszűntek. A viszonylag alacsony iskolai végzettségűek, elsősorban betanított munkát végzők állás nélkülivé váltak, a számukra folyósított rendszeres támogatás viszont nem nyújt esélyt a biztonságos megélhetéshez. Így önkormányzatunk nap mint nap szembesül a megélhetési nehézségekkel, amelyeket a rossz gazdasági helyzetünk miatt nem tudunk orvosolni. Alapjaiban kell foglalkozni a gazdaságpolitikával az új kormánynak..
 
[1_t] DemeterZoltan.jpgDemeter Zoltán, Bánhorváti polgármestere: – A környékünkön lévő nagyüzemek, bányák, tsz-ek döntő többségükben megszűntek a rendszerváltás utáni években. A munkanélküliség nálunk is jóval magasabb az országos átlagnál, nagyon sok a vállalkozók által foglalkoztatott „feketemunkás,” hiszen aki még motivált, kénytelen elfogadni a sokszor bizonytalan lehetőséget. A vállalkozók támogatására lenne szükség, hogy ne feketén, hanem hivatalosan foglalkoztassák az embereket. Településünkön az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató, még ilyen megszorító intézkedések közepette is. A fiatalok, szakmunkások, diplomások döntő többsége a fővárosba, a Dunántúlra vagy külföldre megy, itt semmiféle megtartó erő nincs. Változás kell, hogy újra érdemes legyen dolgozni, és a becsületes munkából tisztességesen meg lehessen élni.

[3_t] TamasBarna.jpgTamás Barnabás, Putnok első embere az MSZP 2006-os választási ígéretével kezdi – „Négyszázezer új munkahelyet teremtünk”, ezt mondták. Országosan mi valósult meg ebből napjainkra? A munkanélküliség 13 éves mélyponton van, Több mint hatszázezerre emelkedett a regisztrált álláskeresők száma. Tavaly 31,5 százalékkal több cég ment tönkre, mint egy évvel korábban, egyetlen hitelminősítő sem javított hazánk besorolásán, tizennégy éves rekordot döntött meg a működő tőke kivonása az országból. Mi következik mindezekből? A munkanélküliek számának további növekedése, és a foglalkoztatottak arányának csökkenése. Az MSZP-s országgyűlési képviselő részéről a munkahelyek teremtése, megtartása érdekében semmilyen érdemi lépés nem történt, a szocialista kormány „csodaszere” – a közcélú munka – gyakorlatilag megbukott, érdemben semmi nem történt. Politikai, gazdaságpolitikai fordulatra, stabilitásra van szükség. Mindezek helyreállítására a jelenlegi kormány nem képes, nem alkalmas.

Vissza