HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vendégségben

Reneszánsz tavasz Boldogkő várában

2009. április 15. (szerda) 11:00
 
Méltóságteljesen, a sokat látott, sokat próbált öreg bölcsességével nézi a körülötte folyvást változó világot Boldogkő vára. A több mint 700 éves erődítmény – amely eredetileg a kassai utat és a Hernád völgyét védte, és az évszázadok során számtalanszor cserélt gazdát – ma már a turisták kedvelt célpontja. A vár lábánál fekvő Boldogkőváralja település vezetője pedig mindent megtesz azért, hogy az utazók, kirándulók számára még vonzóbbá tegyék a környék jelképét.

[3_300] Reneszansz1.jpg

Most például – a Műemléki Világnap eseményeihez kapcsolódva – április 18-án „A reneszánsz világa, a világ reneszánsza” címmel nyílik kiállítás az erődben. Az érdeklődő közönség a reneszánsz időszakában használt harcászati eszközöket láthat majd, illetve a korabeli könyvek, könyvillusztrációk, metszetek és térképek segítségével megismerhetik az egykor élt emberek világról alkotott nézeteit. Régi atlaszokkal illusztrálják majd, hogy a nagy földrajzi felfedezések után hogyan fejlődött az orvostudomány, a botanika, csillagászat. A humanizmus korát olyan könyvritkaságok reprezentálják majd, mint a nürnbergi Schedel krónika lapjai (1493), amelyek között felfedezhetjük Buda első ismert ábrázolását, és amelynek metszésében Dürer is részt vállalt. A németalföldi mestereknek köszönhetően beleolvashatnak a látogatók a korai könyvnyomtatás gyönyörű darabjaiba, és láthatják az akkor újonnan kialakuló reformáció nagy alakjainak nyomtatásban megjelent munkáit, így például Temesvári Perbál, Pázmány Péter vagy Káldi György műveit. Az idegenforgalom élénkítésén túl van egy másik célja is az árában október 31-ig megtekinthető bemutatónak. A boldogkőváraljai kiállításon – amelyet ebben a formában eddig még sehol nem láthatott a nagyközönség – olyan különlegességek is szerepelnek, amelyeket először tárnak az érdeklődők elé, sőt a világon egyedülálló darabokat is találunk a kiállítandó tárgyak között.

[2_300] Reneszansz2.jpg

Középkori falatok

Ha a látnivalók felfedezésében megfáradt turista egyben a gasztronómia megszállottja is, a Boldogkői várban igazi kincsre lel. A vár alatt, a Castrum Boldua elnevezésű étteremben különleges középkori környezetben költheti el ebédjét. (Az étterem egy internetes szavazáson első helyet vívott ki magának.)

[1_300] Boldogkovaralja.jpg

Turistákat vonzó tervek

Tősgyökeres boldogkőváraljai lévén, mindent igyekszik megtenni a vár vonzerejének növeléséért Zavodni Ferenc polgármester. Felvette a kapcsolatot azzal a Lakatos Viktorral, aki menedzserként számos projektnek volt a szerzője a térségben. Felmérték a „turistacsalogató” lehetőségeket, majd a pályázati lehetőségeket is, és ezek eredményeként a közeljövőben komoly beruházások valósulhatnak meg. Szándékaik szerint megtartják a már hagyományos programokat is, közöttük az augusztusi várnapokat, ahol ismét fellép a Kárpátia együttes. Tavaly mintegy negyvenezer látogatója volt a Boldogkői várnak, és az ebből származó bevétel jelentősen hozzájárul a különféle támogatások önrészéhez. Pályázatot nyújtottak be a ROP-hoz turisztikai attrakciók fejlesztésére, és a jó hír, hogy ennek első körét már megnyerték. A további rekonstrukciós munkákra, illetve a turisztikai vonzerő növelésére közel százötvenmillió forint pályázati pénzre lenne szükség a tizenötmilliós önrésszel együtt. Ez az összeg fedezhetné többek között a palotaszárny lefedését, a szárazmalom helyreállítását, illetve olyan kiállítások megrendezését, mint pl. az az ólomkatona-bemutató, amely egyedülálló lenne Közép-Európában.

A kiállításmegnyító képei itt: A reneszánsz világa Boldogkő várában

Vissza