HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
élet-helyzet

Szerzetesi kertből püspöki székbe

2008. szeptember 18. (csütörtök) 10:35
 
Kocsis Fülöp püspök szentelte meg augusztus 23-án a hejőkeresztúri görög katolikus templom előtt álló kaput, amely magánadomány: Hortobágyi György önkormányzati képviselő ajánlotta fel a településnek.

A nyár elején szentelt új görög katolikus püspök, P. Kocsis Fülöp atya ,,mindenütt” ott van. Alig két hónapja vezeti a magyar görög katolikusságot, de már megyénk sok települése büszkélkedhet azzal, hogy vendégül láthatta. Meg is jegyzem neki ezt találkozásunkkor, mire a püspökök között igencsak fiatal (1963-ban született) főpásztor a következőt válaszolja: – Mennem kell, minél több helyen ott a helyem… Ott volt Garadnán, mikor a templom építésének 200. évfordulóját ünnepelték, Miskolcon tanévnyitó liturgiát tartott, Hejőkeresztúron kaput szentelt… Korábbi nyugalmasabb szerzetesi életéből került át a talán legtöbb jövés-menéssel járó egyházi beosztásba. Voltak is emiatt bizonytalanságai, félelmei, amikor megkapta kinevezését. Egy országnyi egyházmegye vezetése vár rám a szerzetesi kert után – mondta akkor. Érezhetően nehéz szívvel hagyta ott a dámóci monostort, s az ottani csöndes életet. Korábban egyébként nem készült szerzetesnek, felszentelésekor sem gondolt erre. De – amint mesélte – nagy fordulatot hozott, mikor megismerkedett Orosz László (Atanáz) atyával, aki régóta dédelgette magában a szerzetesség gondolatát. Együtt kezdtek imádkozni, egy irányba fordult az útjuk. Kimentek Chevetogne-ba, a kétrítusú bencés kolostorba, ahonnan már szerzetesként jöttek haza, s kezdték meg új életüket a pici bodrogközi faluban. S most tavasszal az újabb fordulat a kinevezés, majd nyáron a püspökszentelés. ,,Gyöngeségem, erőtlenségem tudatában nem azt keresem, mit tudok én tenni, hanem azt, mi az Isten akarata. Ezért voltam bátor igent mondani” – vallotta szentelési beszédében, június végén, Hajdúdorogon, ahol mintegy félszáz püspök, több mint 200 pap és több ezer hívő hallgatta püspöki programjaként is értékelhető beszédét. Szavai Krisztus kigúnyolt földi királyságától az imádság erős szivárványhídján íveltek az ,,égig érő” befejező gondolatig: ,,Közel az Isten országa”… És ez az, amit állandóan hirdet, immár püspökként, legyen bármelyik kis településünkön, ünnepen vagy hétköznapon, liturgián vagy ,,csak úgy” szót váltva az emberekkel…

[1_300] KocsisFulop.jpg

Névjegy

- Született: 1963. január 13-án, Szegeden.
- Felsőfokú tanulmányait Rómában, a Pápai Szalézi Egyetemen folytatta
- 1990-1992 között a hajdúdorogi Görög Katolikus Általános Iskola és Gimnázium hitoktatója.
- 1992 és 1995 között a Miskolci Apostoli Exarchátushoz tartozó Tornabarakony paróchusa.
- 1995-1999-ig a Chevetogne-i (Belgium) bencés monostorban készült a szerzetesi életre.
- Szerzetesi fogadalmát 1998. november 6-án tette le.
- A Belgiumban töltött noviciátus után 1999 karácsonyától a dámóci monostorban élt társaival.

DK.

Vissza