HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Szijjártó Péter: a világjárvány gazdasági kérdés is

2020. május 8. (péntek) 11:44
 

A világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, hiszen a koronavírus az emberi egészség mellett a munkahelyeket is veszélybe sodorja - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.

Hangsúlyozta, az egészségvédelem mellett a munkahelyek megvédése is fontos feladat.

A tárca három hete indította útjára a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (Hipa) közösen azt a programot, amelynek keretében azon vállalatok beruházásait támogatják, akik vállalják a náluk foglalkoztatott emberek munkahelyeinek fenntartását.

Három hét alatt eddig 280 magyarországi vállalat jelentkezett a programra, összesen 138 milliárd forintnyi beruházást vállalnak, hogy megvédjenek 50 828 munkahelyet - tette hozzá Szijjártó Péter.

A program bizonyítja, hogy a vállalatok és a kormány összefogása sikeres, ezért jövő héten a kormány az eredetileg tervezett 50 milliárd forintos támogatási keret megduplázásáról fog tárgyalni - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

(Forrás: MTI)

Vissza